Jászság

XVI. Pendzsom Folk Fesztivál Jászkiséren

Város lett Jászkisér és véget ért a XVI. Pendzsom Folk Fesztivál, melyet augusztus 19-20-21. napján rendeztek meg Jászkiséren. Idén megváltoztatták a fesztivál helyszínt a szervezők, s bár a belépőktől elestek, mert a területet nem lehetett lezárni, de helyette egy gyönyörű helyszínt kaptak. >

Városavató Jászkiséren

A Redemptión alapuló jász büszkeség időállóbb minden emlékműnél – mondta Hajdú László polgármester pénteken azon az ünnepségen, melyen Jászkisér 135 év utáni, újbóli várossá válását ünnepelték a helyiek. >

Kerékpárútra pályázik Jászjákóhalma

A jászberényi ADU-csomópont körforgalmától a felújított 31-es út melletti biztonságos kerékpárúton végig lehet kerekezni egészen a Jákóhalma utáni, Jászdózsára vezető bekötőútig. Ha minden a tervek szerint alakul, a most még utópisztikusan hangzó mondat 2013-ra már maga a valóság lesz. Jászberény és Jákóhalma külön-külön zajló beruházásait szó szerint összekapcsolnák, s ezzel mindkét település, és minden utazó időt és biztonságot nyerhet. A héten lakossági fórumon vázolták a jákóhalmi lakosoknak az aktuális tudnivalókat. >

Jászágó - Búcsú és Falunap

Vasárnap, Nagyboldogasszony ünnepéhez kapcsolódóan, a jászárokszállási, jászágói tanyavilág hagyományos nagyárki búcsújára kerül sor az árokszállási határban. Előtte, pénteken és szombaton Falunapot rendeznek Jászágón, ahol, kiállítás, gyerekprogramok, és még egy sztárvendég is várja a falu népét.

Megújulhat Pusztamonostor vízhálózata

Pusztamonostor is csatlakozott ahhoz a jászsági településeket tömörítő társuláshoz, melynek keretén belül uniós pénzekre pályázhatnak a vízminőség javítása érdekében. Ha minden jól alakul, akkor 2014-re -mintegy 180 millió forintos beruházással-  új ivóvíz kutat fúrhatnak és a vízhálózatot is felújíthatják.

Séta közben szöktették meg a kisfiút

Még július közepén tett bejelentést egy édesanya a Jászapáti Rendőrőrsre. Elmondta, hogy volt férjével találkoztak, mivel van egy két éves kisfiúk, akit látni akart a férfi. Azonban a látogatás váratlan fordulatot hozott, amikor az apa a kisfiával sétált, majd megállt mellettük egy személyautó, abba beültek, s elhajtottak. >

Samsung adomány a településeknek

A Samsung 1989-ben alapította gyáregységét Jászfényszarun. A vállalat két évtized alatt Európa legnagyobb televíziógyárává nőtte ki magát. A cégnél már hagyománnyá vált, hogy az alapítás évfordulóját együtt ünneplik a dolgozók egy rendezvény keretében melyet Samsung-napnak neveztek el. >

XIII. Jászapáti Aratónap

Idén tizenharmadszor rendeztek aratónapot, tizenegyedik alkalommal pedig kakaspörkölt főzőversenyt Jászapátin. Az egész napos eseményen készült fényképeket megnézhetik Galériánkban. Képek a Galériában!

Hagyományőrzők a Boldogházi Aratónapon

A Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjai idén beneveztek a Hármas kerületek V. kézi aratóversenyére, amelyet Jászboldogházán rendeztek meg. A tagok igyekeztek pontosan másolni a régi kor öltözetét, szerszámait, edényeiket, az emberek szokásait, így a 25 km-es távot is lovaskocsival tették meg. Képek a Galériában! >

Kakasok, birkák utolsó napjai

Akár Jászberényben marad az emberfia, akár elindul a szomszédos települések felé, az előttünk álló hétvégén nem lesz nehéz érdekes programokba botlani. Kaszák suhogása, tüzek ropogása, patkók dobogása veri fel a Jászság csendjét az elkövetkező napokban. >

Július 1-től ismét város Jászkisér

191 év után ismét várossá lett Jászkisér! Sólyom László köztársasági elnök július 1-i hatállyal várossá nyilvánította a községet, mely így Jászberény, Jászapáti, Jászárokszállás és Jászfényszaru után ötödikként csatlakozott a jász városok sorához.

Tartalom átvétel