Hagyományőrzők a Boldogházi Aratónapon

A Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjai idén beneveztek a Hármas kerületek V. kézi aratóversenyére, amelyet Jászboldogházán rendeztek meg. A tagok igyekeztek pontosan másolni a régi kor öltözetét, szerszámait, edényeiket, az emberek szokásait, így a 25 km-es távot is lovaskocsival tették meg.

V. kézi aratóverseny képei a galériábanV. kézi aratóverseny képei a galériában

Jászberényt képviselte itt még a gazdakör is, akik viszont már rutinosan mozogtak a búzatáblák között. A rendezők igen színes programmal várták a csoportokat, érdeklődőket. Aki nem fáradt ki az aratásban, még erejét is megmérettethette, míg a főzőversenyre benevezett mesterek befejezték művüket, és a a bíráló bizottság felállította a helyezés sorrendjét. A kezdetektől versenyző csapattagok ismerősként üdvözölték egymást, sok csapat érkezett a polgármesterük kíséretében, vagy az önkormányzatuk egy magasabb posztját betöltő tagjával.