Kakasok, birkák utolsó napjai

Akár Jászberényben marad az emberfia, akár elindul a szomszédos települések felé, az előttünk álló hétvégén nem lesz nehéz érdekes programokba botlani. Kaszák suhogása, tüzek ropogása, patkók dobogása veri fel a Jászság csendjét az elkövetkező napokban.

Szombaton több településen is rendeznek aratóünnepet, így Jászboldogházán a hármas kerületek kézi aratóversenyére várják a jászokat illetve a kis- és nagykunságbeli versenyzőket. A nagyrészt a strandfürdő területén zajló programok között, az aratóverseny mellett szerepelnek kézműves foglalkozások, kulturális programok és persze az ilyenkor elengedhetetlen főzőverseny. Az ünnepélyes eredményhirdetésre, melyen a verseny fővédnöke, Gráf József FVM miniszter is részt vesz, délután 14 órakor kerül sor. Este héttől pedig a zene szárnyain röpíti a nagyérdeműt a Barátok közt Novák Lacija, azaz Tihanyi Tóth Csaba, aki művészbarátaival lép a színpadra.

Ugyancsak fenik már a kaszát Jászapátin, ahol a jászszentandrási úton álló tájház előtti téren idén már 13. alkalommal kerül megrendezésre az aratónap, és ennek keretében a 11. kakaspörkölt főzőverseny. A programban ez évben isnagy szerepet kap a Jászapátin és környékén élő aratási szokások, eszközök bemutatása. A szervezők garantálják, hogy idén sem fog senki unatkozni, kicsik és nagyok egyaránt színes programok közül csemegézhetnek. A korábbi évekhez hasonlóan a rendezvény egész napos lesz, ahol többek között játszóház, folklór műsor, borkóstoló, tombolasorsolás, eszem-iszom várja a kilátogatókat. A kakasfőző versenyen pedig kiderül, hogy ki készíti el a legízletesebb falatokat a baromfiudvar ékességéből. Az idei verseny sajátossága, hogy francia és lengyel testvértelepülések vendégei is beneveztek a főzésbe, így nemzetközivé nőtte ki magát a rendezvény.

Míg Apátin a baromfik küzdenek az életükért, addig Jászárokszállás főterén és annak környékén kezdetét veszi az Árokszállási Nyár kétnapos programja. Itt zenés ébresztővel gondoskodnak arról, hogy nehogy elfeledkezzen valaki a tizedik alkalommal megrendezett forgatagról. Jászárokszálláson a kakasok biztonságban lesznek, ám annál inkább cudar idő jár a birkákra, akik puhára főtt húsa délutánra a vendégek tányérján pihen majd, némi szafttal nyakon öntve. A birkafőző verseny mellett a két nap során kiállítások, szórakoztató és gyermekprogramok várják a látogatókat. Szombaton dél környékén vendég lesz itt Kovács Kati is néhány dal erejéig, este pedig a Fortuna SE táncgáláján Katus Attila és partnere is színpadra lép.

Jászberényben a szombati nap a lovaké. Szerencsére a patások itt semmilyen formában nem kerülnek feldolgozásra, se pörkölt, se kolbász alakot nem ölt majd testük. Szurkolni viszont lehet nekik, hiszen az Electrolux lovasversenyén ismét az ország legjobb díjugratói mérik össze tudásukat. Amíg a paripák és lovasaik a pályán küzdenek, a közönség a szokásosan színvonalas kísérő programok között válogathatva barangolhat a Hűtőgépgyári füves pálya környékén. Jászberényben sem múlhat el a nap főzőverseny nélkül, itt az Electrolux főzőbajnoka címért küzdenek a bográcsok mellé állók.