1971 novemberének utolsó napjaiban a Lehel Vezér Gimnázium egyik tantermében Pap Imre tanár úr vezetésével összejött néhány, a népzene és néptánc iránt érdeklődő fiatal. Persze akkor még egyikük sem gondolta - csak remélhette - hogy egy olyan néptáncegyüttes alapjait rakták le, mely a későbbiekben országos szinten az egyik legmagasabban jegyzet és nemzetközileg is elismert művészeti csoporttá válik majd. Pedig így történt, és hogy ez a munka milyen tömegekre van - akár táncosként, akár nézőként hatással - most, 2011. decemberében ismét bebizonyosodott. >

Az nem lehet, hogy Pályi János újra Jászberényben vendégszerepel, és nem ír róla senki. A MaloM Színház működésének elmúlt bő két esztendejében egy nyomtatott és két internetes újságban összesen nyolc (!) különféle szerző írta beszámolóit és kritikáit a különféle előadásokról, szinte egyetlen esemény sem maradt visszhang nélkül. Hozzájuk kell még adni a helyi rádió előzeteseit és a helyi televízió szerkesztőjének nagy műgonddal és előzetes felkészüléseken alapuló rövidebb, de inkább hosszabb műsorait. Külön mondatot igényel az a luxusszámba menő jelenség, amit Szalai György képvisel, aki szinte minden előadást végigfotózott észrevétlenül úgy, hogy gyönyörű fotóiért a világ bármely előadó-művészettel foglalkozó folyóirata arany árat fizetne... >

Éppen egy hónapja, hogy a város kulturális intézményei gazdasági társaság formájában működnek. Az élet úgy hozta, hogy emblematikussá vált mindaz, ami az első héten történt. >

Kedden délután négy óra körül a Szent Imre úti temető irányába tartottam, hogy több ezer jászberényi és jászságihoz hasonlóan meggyújtsak egy mécsest és visszaemlékezzek a szeretetteimre. November elseje és másodika számomra és még nagyon sokak számára a kegyeletadás napja. Ilyenkor átgondoljuk, kiket veszítettünk el, milyen emlékek és kellemes élmények kötnek hozzájuk, s persze ilyenkor talán még inkább hálásak vagyunk azoknak, akik mellettünk vannak. Sajnos azonban úgy tűnik, nem mindenki számára jelenti ugyanazt ez a hosszú hétvége. >