A péntek délutánt a fiatalok uralták a főtéri színpadon, miközben a Margit-szigeten egymást követték a vendég előadók. Legalábbis egy ideig, mert már fél hat tájban egyre többen kémlelték az eget, mivel hogy jókora viharfelhők gyülekeztek Jászberény körül. Ezúttal sajnos nem sikerült néhány perces záporral megúsznunk, mert komoly zivatart kaptunk a nyakunkba. Azért már kezdek ráunni arra, hogy minden beszámolót egy időjárási visszatekintéssel kell kezdjek… de majd hétvégén. Szóval a fiatalok utolsó produkciói elmaradtak, - legalábbis az fedett helyre menekülő közönség számara, mert a színpadi sátor alatt és az öltöző sátorban perceken belül egy másik műsor vette kezdetét. A gyerekek önfeledten énekeltek táncoltak, mit sem törődve a kint ömlő esővel. A vihar elvonultával percek alatt visszatér az élet az utcákra. Ilyen előzményekkel kezdődött az est legnagyobb műsora a Fölszállott a páva idei döntőseinek gálája. >