Pillanatfelvétel - Útjára indult a XXIV. Csángó Fesztivál
Ezúttal egy kicsit változtatni próbálok a Csángó Fesztiválról szóló képes beszámolóimon. A korábbi évektől eltérően kisebb terjedelemben,de minden nap eseményeit - legalább is, ahova eltudok jutni - igyekszem legalább a következő reggelen közzétenni. Igaz ezek a sorozatok minden bizonnyal rövidebbek lesznek, de természetesen a fesztivál végeztével ezúttal is fognak készülni tematikus válogatások. Igaz azokra majd várni kell egy kicsit.
Ma délután két fotókiállítással - Gorácz József képeit a Lehel Film-Színház emeletén, míg Halmos Béla emlékére készült összeállítást a Déryné Rendezvényház emeletén lehet látni - útjára indult a XXIV. Csángó Fesztivál. A külföldi csoportok esőkergette főtéri bemutatkozását és a szokásostól eltérő zászlófelvonást egy kis fakultatív testmozgás követte. Ki-ki megpróbálta kitalálni azt a néhány percet, amikor a lehető legszárazabb ruházattal tudott átjutni a Víz utcába, ahol a Sebő együttes Hatvanhat című műsora várta az érdeklődőket, amit az e sorok írásakor is tartó táncház követett.
Természetszerűleg erről az eseményről nincsenek képek a galériában, de a korábbiakról készültek a fotókra kattintva elérhetőek a galériában.