Klub Koncert… Sonny harmadszor

Long Tall Sonny harmadik alkalommal volt vendége Jászberénynek. Tavaly a Zagya Party fesztiválon volt itt először az ő vad „barmaival” – Sonny and his wild cows – és Little G Veewill társaként villantotta meg tudását. A Halloween partin pedig Ed Pillips csapatában brillírozott. >

Van képem hozzá… Izzadtság cseppektől a könnycseppekig

Április 17-én péntek este különleges alkalmat ígért azoknak, akik nem ijednek meg egy kis hangerőtől, és nem éppen szokványos látványtól. Persze, akik elmentek a Lehel - Film-Színház soron következő koncertjére tudták mire számíthatnak. Amikor érkeztem már majdnem tele volt a pódium előtti terület, mint az később kiderült egytől–egyik "fanatikusokkal". Ami viszont számomra meglepetést okozott, az hogy bizony a hölgyek voltak többségben. Ráadásul nem is egyedül, hanem többen édesanyjuk oldalán, pedig szemlátomás nem volt szükségük felügyeletre. A vendég az Anna and the Barbies volt, gondolom ezek után a fentiekhez nem szükséges magyarázat. >

Női röplabda NB I. – A rájátszás második körében is elvérzett a JRK

A rájátszás második körében a Jászberényi RK csapata a FATUM - Nyísulival került szembe, hogy kiharcolja az ötödik hely megszerzésének a lehetőségét. Az első mérkőzést idegenben sajnos 3 : 0-ra elvesztették, de a három szoros játszma ellenére Deme Gábor edző - nyilatkozatából ítélve - nem tűnt elégedettnek. Ebből arra lehetett következtetni, hogy hazai pályán meg van az esély a győzelemre. Annál is inkább, mert a szurkolókban még elevenen élt a TEVA Gödöllői RC elleni fantasztikus mérkőzés. >

Van képem hozzá… Ez az este is nagyot szólt

Kis kitérő után a Klub koncert sorozat visszatért megszokott helyére, a mozi galériájára. Természetesen jó döntése volt a szervezőknek, hogy Szabó Balázs és bandájának koncertjét olyan helyre vitték, ahol egyetlen érdeklődő sem maradt le róla helyhiány miatt. Sajnos nekem ki kellett hagynom, nem úgy, mint a múlt péntek estét, amikor egy meglehetősen bizarr fedőnevet viselő formáció a Harakyru Band lépett színpadra. >

Van képem hozzá… Egy fergeteges röplabda meccs négy felvonásban

Péntek este a Női Röplada NB I. felső házi rájátszásában második alkalommal feszült egymásnak a Jászberényi RK és a TEVA Gödöllői RC csapata. Az első mérkőzést hazai pályán az alapszakasz második gödöllőiek nyerték. Azért a híradásokból az is kiderült, hogy, nem adták könnyen a bőrüket a berényi lányok, hiszen mindhárom játszmában megkeserítették ellenfelük életét. Ezek után volt alap a bizakodásra, annak ellenére, hogy gondjaik nem csökkentek. >

Táncház a nemzeti ünnep jegyében

Szokás mondani, hogy az élet a legnagyobb rendező. Amikor a táncház szervezői úgy döntöttek, hogy a második programot március 14-én tartják és „vendégként” Pál Istvánt és az ő bandáját hívják meg zenélni, nem hiszem, hogy gondoltak arra, ez a nagyon különleges nap lesz. A vendég kifejezés idéző jele azért szorul egy kis magyarázatra, ugyanis „Szalonna” – ahogy a néptánc és népzenei berkekben ismerik – tulajdonképpen nem vendég Jászberényben, hiszen hosszú évek óta rendszeresen meglátogat bennünket, hol mint zenész, hol pedig, mint barát. Szóval azt történt, hogy kedves barátunkat március 14-én Liszt Ferenc díjjal tüntették ki, így nálunk állt először színpadra, mint Liszt díjas prímás. >

Klub koncert… Ünnepelni másként

Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc előestéjén egy egészen másfajta ünneplésre került sor a Lehel film-Színház Klub koncert sorozatának keretein belül. Természetesen ez is arról a csodálatos tavaszról szólt, de kicsit másként. Már voltak vendégei városunknak a slam poetry legjelesebb képviselői, köztük Színész Bob – polgári nevén Horváth Kristóf – is, aki ezúttal saját ki csapatával érkezett. Na jó, orkesztrájával csak, hogy pontos legyek. Társai Szarvas Dávid, aki egy beat boxot bűvölt és mellette énekelt, míg az alapot Eged Márton szolgáltatta basszusgitárjával. >

Van képem hozzá… Ismét tavaszi fényben tündökölt Március 15.

Bár az előjelek baljósak voltak, azonban ezúttal ennek ellenére igazi friss napsütéses időjárás fogadta azokat, akik Jászberényben közösen akarták megünnepelni az 1848 március 15-i eseményeket. Nem is csoda, hogy többszázan gyűltek össze a gimnázium előtt. >

Van képem hozzá… Kőzápor a Klub koncerten.

Ha valakiben maradt volna még valami stressz, amit nem vezetett le a Lehel Film-Színház farsangi buliján, az jól tette, hogy a péntek estét még rászánta egy kis feszültség oldásra. A vendég az a Stoned zenekar volt, aki alig egy éve már bizonyította, hogy a koncertjük felér egy terápiával, a depresszió kezelésében. >

Női röplabda NB I. – A jászberényi csapat a legjobb nyolc között

Pénteken este egy nagyon fontos mérkőzés várt a Jászberény Röplabda Klub csapatára. Köszönhetően többek között a Nyíregyházán szerzett pontnak saját kezükben volt a döntés lehetősége a rájátszásba jutáshoz. Amennyiben legyőzik a Budaörsi DSE csapatát, akkor a többi eredménytől függetlenül már nem kerülhetnek ki a legjobb nyolcból. Azt már megtapasztalhattuk, hogy komolyan meggyűlt a bajunk olyan csapattal, akit idegenben magabiztosan győztünk le, így hát minden játékos arcán látszott az összpontosítás. Hozni a kötelezőt tét helyzetben még egy gyengébb játékerőt képviselő csapattal szemben sem mindig egyszerű. >