A veréb és a katona

Ebben az évben volt a XX. század egyik legjelentősebb sanzon énekesnőjének, Edith Piaf születésének 100. évfordulója. A centenárium jegyében a Malom színház két életrajzi darabot is műsorára tűzött. November elején a Párizs hídjai című előadást láthattuk immár második alkalommal. A hónap végén pedig Mészáros Márta rendezésében az Edith és Marlene című darab került színpadra. Ez utóbbi a kor két kiváló énekesnőjének párhuzamos pályáját vetítette elénk. >

Ezúttal bejött a papírforma

Múlt vasárnap a Jászberényi RK csapata a TEVA Gödöllöi RC-t látta vendégül az NB I-es női röplabda bajnokság aktuális fordulójában. A hazaiak egy békéscsabai kirándulással a hátuk mögött érkeztek, ahol komoly küzdelemre késztették a listavezetőt. Olyannyira igaz ez, hogy jobb koncentrációval akár egy pontot is elhozhattak volna a Vihasarokból. Mindenesetre megcibálták az oroszlán bajuszát. A Gödöllő pedig idén egy kicsit halványabb, mint a korábbi években volt. Ezek alapján a papírforma jászberényi győzelmet ígért. >

Hullám völgy után hullám hegy - Jászberényi RK - FATUM Nyíregyháza NB I-es női röplabda mérkőzés

Vasárnap este lassan gyülekeztek a szurkolók a Jászberényi RK következő hazai mérkőzésére, ahol a FATUM- Nyíregyháza volt az ellenfél. Az elmúlt évben a hatalmas öt játszmás küzdelem nyíregyházi sikert hozott. Itt volt tehát a revans ideje. Az más kérdés, a balul sikerült nyitány milyen nyomokat hagyott a hazai csapatban, hiszen a következő két ellenfélnél alapvetően erősebbek voltak. Így ez volt az első mérkőzés, ami választ adhatott erre a kérdésre. Az első nyitásra azért szép számú közönség jött össze. >

A színésznő meséi – Csákányi Eszter: Akit az Istenek szeretnek

Október 29-én este a MaloM színház vendége Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt. Igaz az előadásnak ezúttal a Lehel Film-Színház adott helyet, nem pedig a szokásos Főnix Fészek Műhelyház. Egy újabb szóló est, egy újabb kiváló színész, aki megmártózik a dalok világában. Gondoltam egy újabb remek este vár rám és mindazokra, akik úgy döntöttek, hogy engednek Várszegi Tibor invitálásának. Nem volt nehéz döntés, hiszen néhány hete Kulka János emlékezetes önálló műsorát is láthattuk. >

Tipikus... "Tablókép" a csemegepult mögül.

Az elmúlt csütörtök este ismét egy egyszemélyes darab volt műsoron a MaloM színházban. Nem először és nem is utoljára ebben az évadban. Ezúttal Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója című regényét állította színpadra Lőkös Ildikó adaptációjában Göttinger Pál rendező. Ő már két alkalommal is bizonyította, hogy jó színházhoz elegendő egy jó regény, vagy novella és egy jó színész. Azt gondolom vagyunk néhányan, akik még emlékeznek a Telefondoktor című ugyancsak egy személyes darabra, ahol Göttinger Pál mint színész bizonyította a fenti állításomat. Így aztán jó előjelekkel indult ez az este. >

Van képem hozzá... A Nyughatatlan "vidéki zene"...

A Pure Blues sorozat második koncertjének két fellépője is volt múlt szombaton. Egy kevésbé ismert zenekar az Inmates és a már több lemezt magáénak tudható A Nyughatatlan zenekar. A zene, amit ez az este kínált első sorban country egy kis rockabilly és persze az est főszereplőjének saját dalai voltak. Azért, függetlenül attól, hogy mindkét csapat először vendégeskedett nálunk az előjelek nem voltak rosszak. >

Zaklatott idény kezdet… vereséget szenvedett a Jászberényi RK női röplabda csapata az idény nyitón

Nagy várakozás előzte meg a tavalyi sikeresnek mondható idény után a jászberényi röplabdás lányok idei első hazai bemutatkozását. Az ellenfél az UTE volt, akivel ez elmúlt idényben két késhegyre menő – és feszültségektől sem mentes - mérkőzést játszott a csapat. Különös hangulatot kapott a mérkőzés annak köszönhetően, hogy ez volt a berényi lányoknak az első hazai tévés mérkőzésük. A találkozót az M4 sport csatorna élőben közvetítette. >

Van képem hozzá...A Pisztráng - pácban, körettel 4.0

A múlt csütörtök este Méhes Csaba negyedik alkalommal lépett a MaloM színház közönsége elé. Nekem már volt szerencsém két alkalommal fotózni őt, ezért érdeklődve vártam ezúttal mi újat fog hozni a már ismert előadás. Mert valamit biztosan, hiszen ez adódik az előadás műfajából. Igaz már a műfaj nevének magyarítása sem egyszerű, sőt szerintem nem is fordítható le egyetlen kifejezéssel... slapstick comedy. >

Hazai pályán is bemutatkoztak a jászberényi röplabdás lányok

A Jászberényi Röplabda Klub immár második alkalommal rendezte meg a Szeles Péter női röplabda emléktornát. Ezúttal is a felkészülés záró akkordjának szánták ezt az egy napos megmérettetést. Vendégként a közvetlen élvonalba tartozó TEVA Gödöllői RC, az elmúlt szezonban mérsékeltebb teljesítményt nyújtó Budaörsi DSE és a közvetlen rivális MTK látogatott városunkba. >

Van képem hozzá... Becsengettek... Pure blues koncert sorozat

Pure blues - Blues bell & Fekete Jenő & Szabó Tamás koncert / Jászberény Online /Szalai GyörgyPure blues - Blues bell & Fekete Jenő & Szabó Tamás koncert / Jászberény Online /Szalai GyörgyEbben az évben is útjára indult a Lehel Film-Színház jazz és blues koncert sorozata, de ezúttal Pure Blues névre hallgat. Minden egyéb megegyezik az elmúlt év jól bevált receptjével. A nyitó este vendége stílszerűen a szegedi Blues Bell zenekar volt és hogy meg legyen a folytonosság két az elmúlt évadból jól ismert kiváló zenész Szabó Tamás és Fekete Jenő is csatlakozott hozzájuk. >