A veréb és a katona

Ebben az évben volt a XX. század egyik legjelentősebb sanzon énekesnőjének, Edith Piaf születésének 100. évfordulója. A centenárium jegyében a Malom színház két életrajzi darabot is műsorára tűzött. November elején a Párizs hídjai című előadást láthattuk immár második alkalommal. A hónap végén pedig Mészáros Márta rendezésében az Edith és Marlene című darab került színpadra. Ez utóbbi a kor két kiváló énekesnőjének párhuzamos pályáját vetítette elénk.

Nagyon érdekesen alakult a két díva életútja. Míg Édith Giovanna Gassion Párizs egyik külvárosában született és meglehetősen zaklatott volt gyermek kora. Marlene Dietrich pedig egy porosz rendőrtiszti családban látta meg a napvilágot és nőtt fel szigorúan rendezett körülmények között. Míg Edith az utcán kezdte pályafutását, hol énekléssel, hol pedig örömlányként keresve meg a napi kenyérre valót. Marlene viszont komoly zenei képzésben részesült, bár soha sem lett belőle hegedűművész. Ki gondolta volna, hogy évekkel később mindketten a kor zseniji lesznek, ráadásul ugyan abban a műfajban. Edith-et Louis Leplée fedezte fel - későbbi művésznevét is neki köszönheti – és indította el a siker útján egy párizsi mulatóban, Dietrich viszont színésznőként kezdet pályafutását Berlinben. Először Párizsban találkoztak, amikor már Piaf is ismert volt. Az életük ezután párhuzamos pályán mozgott, időrő-időre összetalálkoztak, majd ismét távolabbra kerültek egymástól.
Ennek a két egymásban szinte semmiben nem hasonlító fantasztikus énekesnőnek az életét kíséri végig a majd két órás darab. Természetesen nem maradhattak ki az örökbecsű dalok sem, mintegy egymásba fűzve ennek a rendhagyó kapcsolatnak az epizódjait. Azonban a kérdés megválaszolatlan maradt, mi is vonzotta egymáshoz az életet teljességében megélő Piaf-ot – akinek nem volt a pályáján olyan mélység, amiből nem tudott a csúcsra jutni, majd onnan pillanatok alatt a végzetes mélységbe zuhanni – és a kor szintjén a tökéletesen tudatos, mondhatnám vér profi Marlene-t. Ezt a fejtörőt Pataki Éva – a darab szerzője – meghagyta nekünk, a közönségnek. Csupán egyetlen pici adalékot adott… Marlene te száz évig fogsz élni… De fogok-e annyit élni, mint te éltél Edith…
A két főszerepben Botos Éva pillanatról – pillanatra átváltozva, a párizsi külvárosi örömlány, sikerei csúcsán ragyogó díva, kisvártatva élete legnagyobb tragédiáját élő, majd a sugárzóan boldog és végül a kábítószer és alkohol által ronccsá tett Piaf bőrébe bújva varázsolta el a nézőket. Arról már nem is beszélve, hogy remekül énekelte a mindannyiunk számára ismert „slágereket”. Nagy-Kálóczy Eszert viszont Marlene szerepében volt egyszerre hiteles, mint egy a művész világban tudatos és érzelmektől mentes kemény, profi színésznő, és egy belül mélyen érző és megértő „barát”. Azt gondolom játékuk tényleg hab volt a tortán az őszi színházi szezonban, pedig nagyon el voltunk kényeztetve remek előadásokkal és remek színészekkel.

Sajátos volt ez az ősz a MaloM színházban, hiszen többnyire egyszemélyes előadások tanúi lehettünk. Lehet mondani, hogy ezek nem olyan látványosak, mint egy sok szereplős nagy díszletes színdarab, azt viszont nem, hogy nem hordoznak magukban izgalmat... sőt. Arról nem is beszélve, hogy ezeken az esteken a nézők megtapasztalhatták testközelből mit is tudnak ezek a remek színészek valójában, amikor egyedül maradnak a színpadon, kellékek nélkül – vagy csak minimális kellékekkel. Talán nem véletlen, hogy minden előadásra zsúfolásig megtelt a nézőtér.

Várjuk a tavaszi folytatást… addig is az utolsó előadás képei megnézhetők a galériában… Katt’ a fotókra…