A tavaly NB I. A csoportos férfi kosárlabda bajnokság befejeztével a jászberényi szurkolókat leginkább a csapat körül kialakult helyzet és az ezzel összefüggésben keringő különböző „bennfentes” információk foglalkoztatták. Ha a játékról nem is volt mit beszélgetni – már csak a nyári szünet okán is, azért téma volt bőven. Majd augusztus elején elkezdett készülni az akkor még elég foghíjas társaság, aztán szeptember 12-én szokásoknak megfelelően péntek este már az új csapat fogadta az eggyel alacsonyabb osztályban szereplő Salgótarján együttesét. >