Minden

Mindennapi vízhajtóink

Szervezetünk működéséhez elengedhetetlen a folyadékháztartás egyensúlyban tartása. Ehhez azonban nem elég teljesíteni a napi penzumot 2-3 liter elfogyasztott folyadék formájában. Ott van ugyanis a másik oldal: melyek azok a - szintén folyékony - dehidratáló szerek, amiket gyanútlanul fogyasztunk nap, mint nap? Vízhajtóknak nevezzük azokat az anyagokat, amelyek a szervezetbe kerülve a normálisnál nagyobb mértékű vizeletürítést idéznek elő.
Ez nem hangzik valami biztatóan, pedig egyes esetekben akár hasznos is lehet: például ödéma esetén. Ilyenkor a vízhajtók a felesleges folyadék gyors kihajtásával mérséklik a szív terhelését, és ezáltal akár életet is menthetnek. >

Megválasztották az Év Kórházát

Ma délelőtt tette közzé a hazipatika.com internetes oldal az Év Kórháza 2008 verseny végeredményét. A jászberényi Szent Erzsébet Kórház összesítésben az ötös skálán 3.503 ezred pontot kapott a szavazóktól, ezzel a 77. helyre sikerült befutnia.
Hogy ez mennyire számít előkelő helyezésnek azt mindenki eldöntheti a lista alapján, az biztos, hogy az Ózdi Városi Önkormányzat Almási Balogh Pál Mátrix Kórházához képest amely 238. helyével és 2.8-as átlagával zárja a listát, nem tűnik annyira rossznak. A rangsort a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház vezeti, 3.89-es átlaggal.A végeredmény öt részből állt össze. >

Ilyen gyenge még sosem volt a forint

A forint hétfőn este hét óra előtt rekord gyenge árfolyamot ért el az euróval szemben. A nemzetközi devizapiacokon az eurót 286,75 forinton jegyezték. A forint ezt megelőzően a 2008 október 23. és 26. közötti hosszú magyarországi kereskedési szünet alatt állította be 286,40 forintos árfolyammal rekordját a nemzetközi devizapiacokon.

Egyszerűbbé válhat a milliós fájdalomdíjak kifizetése

A bíróságok kiiktatásával végződhet számos, rendőri túlkapás miatt kezdeményezett kártérítési ügy.

A 2006 őszén bántalmazott embereknek járó pénzről több esetben hajlandó alkudozni a rendőrség, az utcai harcok legsúlyosabb sérültjei közé tartozó két kilőtt szemű férfinak nemrégiben 4-, illetve 5 millió forintot adtak, a perek azonban folytatódnak. >

Több százezer influenzásra számítanak

Elkerülhetetlen, hogy Magyarországot is elérje az Európa más részein már kialakult újabb influenzajárvány, amely idén várhatóan több százezer embert érint majd. Az influenza új altípusai támadnak hamarosan Magyarországon is, ami ellen azonban a lakosság jó része már védett – mondta el a zoom.hu-nak Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának vezetője. Magyarországon ugyan emelkedik a megbetegedések száma, de tömeges influenzáról még nem lehet beszélni. >

Tartalom átvétel