Egyszerűbbé válhat a milliós fájdalomdíjak kifizetése
A bíróságok kiiktatásával végződhet számos, rendőri túlkapás miatt kezdeményezett kártérítési ügy.
A 2006 őszén bántalmazott embereknek járó pénzről több esetben hajlandó alkudozni a rendőrség, az utcai harcok legsúlyosabb sérültjei közé tartozó két kilőtt szemű férfinak nemrégiben 4-, illetve 5 millió forintot adtak, a perek azonban folytatódnak.
Kilőtt szem 1
Több, rendőri túlkapás miatt indított büntetőeljárást is peren kívüli egyezség vagy részegyezség követhet, aminek eredményeképp akár újabb milliós kártérítéseket fizethet ki a hatóság a 2006-os zavargások sérültjeinek.
Az Index értesülése szerint az összecsapások egyik legsúlyosabb sérültje, Nagy László december közepén négymillió forint nem vagyoni kártérítést kapott a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) utódaként létrehozott Készenléti Rendőrségtől.
A férfit 2006. október 23-án gumilövedék találta el bal szemén. Az egyik rendőr által 15-20 méterről, célzottan fejre leadott lövés következtében Nagy László fél szemére megvakult, térlátását elvesztette, így korábbi építőipari munkáját sem tudja már végezni. A sérülése előtt nyílászáró-beépítő szakmunkásként dolgozó férfit állásából elbocsátották. Nagy László a Fidesz Astoriánál tartott gyűléséről próbált hazajutni, de a rendőrroham beszorította a Dob utcába, ahol végül meglőtték. A férfit utóbb semmiféle törvénytelen cselekedettel nem gyanúsították.
Túlzás?
A bántalmazása miatt indult nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2007-ben megszüntette, mert a vizsgálat során nem lehetett azonosítani a lövést leadó Rebiszes rendőrt, azt azonban a hatóság megállapította, hogy a sérülést kétséget kizáró módon a gumilövedék okozta.
A sértett ügyvédje, Magyar István az Indexnek azt nyilatkozta, a Készenléti Rendőrség jogelődje, a Rebisz Nagy László 2007 elején előterjesztett kártérítési igényét teljes egészében elutasította. Csak azután kezdődtek meg az egyeztetések, hogy Papp Károly dandártábornok lett a szervezet parancsnoka.
Nagy László összesen 15 millió forint nem vagyoni kártérítést és életjáradékot kért, de amint Pekó János sajtóreferens a Zoomnak elmondta, a Készenléti Rendőrség túlzottnak találta az összeget. A rendőrség és a bántalmazott férfi peren kívüli részegyezsége szerint a Készenléti Rendőrség 4 millió forintot és annak kétéves kamatait fizette ki a férfinak, összesen 4 és fél millió forintot. Nagy László azonban ezt az összeget továbbra is kevésnek találja, ezért perre megy az életjáradékért valamint a teljes igényelt összegért.
A készenléti rendőrség sajtóreferense szerint a megállapodás eredményeképp kifizetett összeggel egyértelműen elismerték kártérítési felelősségüket. A peren kívüli részegyezség egyik értelme lehet, hogy egy későbbi esetleges elmarasztaló ítéletet követően csak a négymillió fölötti összeg után kellene kamatot fizetni. Pekó János hozzátette, a Nagy Lászlóék által ígért per kimenetele szempontjából sem elhanyagolható, hogy a sértett már kapott kártérítést a rendőrségtől. A sajtóreferens szerint a kifizetést indokolta az is, hogy a készenléti rendőrség „enyhíteni akarta a sértett fájdalmát”.
A Rebisz utódjaként működő szervezet képviselője elmondta, más hasonló ügyek is folyamatban vannak, amelyekben a készenléti rendőrség hajlandó peren kívüli egyezségre, illetve részegyezségre.
Kilőtt szem 2
A több, rendőri túlkapások miatt megsérült ember ügyét is képviselő Helsinki Bizottság részéről a Zoomnak elmondták, hogy a közeljövőben két esetben kezdeményezik a rendőrségnél a peren kívüli megállapodást. A 2006 szeptemberében ártatlanul őrizetbe vett, majd a rendőrségen megvert Ángel Mendoza perui állampolgár, valamint a hatósági bántalmazás miatt gerinctörést szenvedett Török Imre ügyében a jogvédő szervezet néhány héten belül megkeresi a rendőrséget.
A Helsinki Bizottság nem tartja túlzottnak a maradandó sérüléseket szenvedett Nagy László 15 millió forintos igényét, de hogy az ő ügyfeleik milyen összegű kártérítést kérnek majd, egyelőre nem tudták megmondani. Az valószínű, hogy a sértettek milliós nagyságrendű igénnyel lépnek majd fel.
A 2006-os rendőri túlkapások miatt ugyancsak több civil érdekében eljáró Nemzeti Jogvédő Alapítvány (NJA) szintén él a peren kívüli megállapodás lehetőségével. Az NJA korábbi közlése szerint az általuk képviselt Csorba Attila, akinek a 2006-os összecsapások során szintén kilőtték az egyik szemét, már január első felében peren kívüli részegyezséget kötött a Készenléti Rendőrséggel. A súlyosan sérült férfi 5 millió forintot kapott kártérítésként, és további 10 millió forintot peres úton próbál behajtani.
A kevésbé súlyosan bántalmazott civilek esetei kapcsán az NJA ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás még tavaly ősszel arról is beszámolt a Magyar Nemzetnek, hogy szeptemberben részegyezség alapján egymillió forint kártalanítást kapott egy ártatlanul letartóztatott fiatalember, aki bírósági úton további hárommillió forintot akar kiharcolni.
A leghíresebb sérült
A rendőri túlkapások miatt több tucat kártalanítási per indult a rendőrség, illetve az állam ellen, amelyek közül több esetben született már ítélet. Rácz Attilának, a Budapest Főváros Levéltára főosztályvezető-helyettesének januárban 1 millió 200 ezer forintos kártérítést ítélt meg első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A férfit a tévészékház ostroma utáni tüntetések során vették őrizetbe, mint később kiderült, jogtalanul, és megverték nem csak az utcán, hanem a rendőrségen is.
A 2006-os rendőri tömegoszlatások egyik legismertebb elszenvedője Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő, akit október 23-án vertek meg a rendőrök. A politikusnak eltört a lapockája, a testén és a fején zúzódásokat szenvedett. Futó Barnabás, a képviselő ügyvédje a Zoomnak elmondta, arra számít, hogy legkésőbb néhány héten belül kitűzik a büntetőügy első tárgyalási napját. A perben három rendőrt vádolnak Révész Máriusz bántalmazásával.
Futó azt is közölte, egy esetleges kártérítésről kötendő, polgári peren kívüli egyezség terve még nem vetődött fel ügyfele részéről. (www.zoom.hu)











.preview.jpg)




.preview.jpg)




.preview.jpg)

.preview.jpg)














.preview.jpg)
.preview.jpg)














.preview.jpg)























