Minden

279 ezres nettó átlagfizetés? Top 5 szakma Magyarországon

A Központi Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hozta a tavalyi évre vonatkozó összesítését a magyar gazdaságban dolgozó munkavállalók számáról és keresetükről. >

Jánoshidán már felszállt a füst! Jászberényben …?

Az elmúlt napokban főleg a jászsági focidrukkerek megkülönböztetett figyelemmel kísérték a jászberényi és a jánoshidai labdarúgó csapat készülődését a tavaszi idényre. Aggodalmuk nem volt alaptalan, hiszen mindkét NB III-as alakulat háza tájáról érkező hírek, borúlátásra adtak okot. >

Száraz Vivien II. helyen végzett a dorogi válogatón

A serdülők között újoncként lépett szőnyegre Vivien a hétvégi országos versenyen, amin több korábbi diákolimpiai bajnok legyőzésével, taktikus birkózással jutott a döntőbe, ahol szoros csatában maradt alul orosházi ellenfelével szemben. >

Korifarsang

Múlt csütörtökön megtartotta első rendezvényét a tavalyi évben alakult „Jászberényi Műkorcsolya, Jégtánc, és Szinkronkorcsolya Szakosztály”. A „Farsangi Koribálon” minden lelkes pici, és kicsit nagyobb jelenlévő jelmezt öltött, és bemutatta saját programját. Boldogan, és vidáman korcsolyázott itt tündér, hercegnő, tigris, meg betörő, cica, Pom-pom lány, beteghordó és még jónéhányan. >

A csapadékvíz-elvezetés és az utak állapota volt a „sláger”

A jászberényi önkormányzati egyéni képviselői időről időre beveszik magukat választókörzetük rejtekébe, hogy városvezetőkkel, képviselőtársaikkal együtt tájékozódjanak a körzetek aktuális gondjairól és ily módon is tájékozódjanak a lakosokat foglalkoztató kérdésekről Így tett ezúttal Hajnal Nagy Gábor a 3. számú választókörzet megválasztott képviselője is. >

Tartalom átvétel