Zaklatott idény kezdet… vereséget szenvedett a Jászberényi RK női röplabda csapata az idény nyitón

Nagy várakozás előzte meg a tavalyi sikeresnek mondható idény után a jászberényi röplabdás lányok idei első hazai bemutatkozását. Az ellenfél az UTE volt, akivel ez elmúlt idényben két késhegyre menő – és feszültségektől sem mentes - mérkőzést játszott a csapat. Különös hangulatot kapott a mérkőzés annak köszönhetően, hogy ez volt a berényi lányoknak az első hazai tévés mérkőzésük. A találkozót az M4 sport csatorna élőben közvetítette. >

VII. Lehel Vezér taekwon-do kupa - Eperjesi Nándor Memorial Cup

Fotó: Szalai GyörgyFotó: Szalai GyörgyEgy évvel ezelőtt nem hittem volna... egy évvel ezelőtt senki nem hitte volna azt, hogy az immáron VII. Lehel Vezér taekwon-do kupa hagyomány teremtő is lesz egyben... az lett. Mint ahogy mindannyian tudjuk a verseny alapítója Eperjesi Nándor idén már nem lehetett közöttünk. A tanítványai, a szülők, a segítők viszont úgy gondolták, hogy folytatni kell a megteremtett hagyományt ... ezzel tartoznak mesterüknek. >

Hazai pályán is bemutatkoztak a jászberényi röplabdás lányok

A Jászberényi Röplabda Klub immár második alkalommal rendezte meg a Szeles Péter női röplabda emléktornát. Ezúttal is a felkészülés záró akkordjának szánták ezt az egy napos megmérettetést. Vendégként a közvetlen élvonalba tartozó TEVA Gödöllői RC, az elmúlt szezonban mérsékeltebb teljesítményt nyújtó Budaörsi DSE és a közvetlen rivális MTK látogatott városunkba. >

Női röplabda NB I. – A rájátszás második körében is elvérzett a JRK

A rájátszás második körében a Jászberényi RK csapata a FATUM - Nyísulival került szembe, hogy kiharcolja az ötödik hely megszerzésének a lehetőségét. Az első mérkőzést idegenben sajnos 3 : 0-ra elvesztették, de a három szoros játszma ellenére Deme Gábor edző - nyilatkozatából ítélve - nem tűnt elégedettnek. Ebből arra lehetett következtetni, hogy hazai pályán meg van az esély a győzelemre. Annál is inkább, mert a szurkolókban még elevenen élt a TEVA Gödöllői RC elleni fantasztikus mérkőzés. >

Van képem hozzá… Egy fergeteges röplabda meccs négy felvonásban

Péntek este a Női Röplada NB I. felső házi rájátszásában második alkalommal feszült egymásnak a Jászberényi RK és a TEVA Gödöllői RC csapata. Az első mérkőzést hazai pályán az alapszakasz második gödöllőiek nyerték. Azért a híradásokból az is kiderült, hogy, nem adták könnyen a bőrüket a berényi lányok, hiszen mindhárom játszmában megkeserítették ellenfelük életét. Ezek után volt alap a bizakodásra, annak ellenére, hogy gondjaik nem csökkentek. >

Női röplabda NB I. – A jászberényi csapat a legjobb nyolc között

Pénteken este egy nagyon fontos mérkőzés várt a Jászberény Röplabda Klub csapatára. Köszönhetően többek között a Nyíregyházán szerzett pontnak saját kezükben volt a döntés lehetősége a rájátszásba jutáshoz. Amennyiben legyőzik a Budaörsi DSE csapatát, akkor a többi eredménytől függetlenül már nem kerülhetnek ki a legjobb nyolcból. Azt már megtapasztalhattuk, hogy komolyan meggyűlt a bajunk olyan csapattal, akit idegenben magabiztosan győztünk le, így hát minden játékos arcán látszott az összpontosítás. Hozni a kötelezőt tét helyzetben még egy gyengébb játékerőt képviselő csapattal szemben sem mindig egyszerű. >

Női röplabda NB I – Két kötelező győzelem és egy fájó veszteség.

Nehéz hétvégéje volt a Jászberényi RK női röplabda csapatának, hiszen pénteken és vasárnap két olyan csapattal kellett megmérkőzniük, amelyek ellen csak a három pontot érő győzelem lehetett elfogadható eredmény. Pénteken Miskolcon sikerrel vették az első akadályt, mert 3:0 arányban bizonyultak jobbnak az Albrecht MVSC-MISI gárdájánál. Vasárnap pedig hazai pályán fogadták a Palota RSC csapatát, aki jelenleg zárja a tabellát. >

Női röplabda NB I… Ebbe a pofonba nagyon beleszaladtunk

Kifejezetten jó előjelekkel várhatta a hazai közönség a Jászberény női röplabda csapatának ez évi első hazai mérkőzését. Valamennyi játékosa rendelkezésére állt Deme Gábor edzőnek. Az őszi időszakban folyamatos problémát jelentett a támadások előkészítése. Ennek javítására érkezett Dragana Brkovic a feladó posztra. Emellett az a 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem csapata látogatott hozzánk, aki ugyan közvetlen riválisunk a nyolc közé jutásért, viszont ősszel idegenben sikerült őket legyőznünk. Szóval minden okunk meg volt a bizakodásra, bár azért sima mérkőzésre nem számíthattunk. De, ami ezután következett… >

Ádám… az Égi motokrosszos

Barátai tudták, hogy amíg csak lehetett versenyről-versenyre küzdött a legrafináltabb pályákkal, nem kis sikerrel, hiszen többek között többszörös junior Enduro magyar bajnok és Cross-Country Európa-kupa Junior 3.helyezett versenyző! Ádám az enduro mellett a motocross világában is többször letette a névjegyét hiszen többek között a híres nyíregyházi teremcrosson is győzni tudott. Az endurocross bajnokságban is a legjobbak között tartották számon hiszen 2012-ben bajnok volt. >

Remek kezdés után papírforma-vereség Gödöllőn

A Jászberényi Röplabda Klub a bajnokságban veretlen TEVA Gödöllői RC otthonába látogatott NB I-es női röplabdamérkőzésen és a mieink a fantasztikus játékkal megnyert első játszma után fejet hajtottak a házigazda előtt.Fotó: Szalai György - Jászberény Online archívFotó: Szalai György - Jászberény Online archív >