Közélet

A viharos múlt után új szelek fújnak a JVV Zrt.-nél

Jászberény szerencsés helyzetben van, hiszen a várost üzemeltető gazdasági társaságok élén olyan személyek állnak, akik szakmailag és elhivatottságuk tekintetében is megkérdőjelezhetetlenek, miként közéleti és magánéleti tevékenységük is az – mondta szerda délelőtti sajtótájékoztatón Győriné Baranyi Mária, a Jászberényi Városüzemeltetési és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója a cég által szervezett sajtótájékoztatón. >

A Jászságban is startra kész az MDF

A kampány szele megyénkben is egyre gyorsabban röpíti az MDF hajóját. A jászberényi szervezet önfeloszlatása ütötte léket sikerült orvosolniuk, és mostanára megvan a jelölt a megye 1. sz. választókerületében is, ahol Mézes Györgyné 49 éves óvónő indul a voksokért. Eldőlt az is, hogy a megye 2-es számú választókörzetének országgyűlési képviselő-jelöltje a 22 éves Lukácsi Katalin lett. >

Szende nyelve

Két óra hosszan vitatta meg a város dolgait barátok és ellenfelek tekintetének kereszttüzében Dr. Gedei József, és az őt meghívó Baráth László. Ha valami párhuzamot kellene vonni a két férfiú között, akkor a mindenkori ellenérdekelt oldal szemszögéből nem is lenne nehéz. Mert rossz nyelvek szerint Gedei József egy várost vezet, nem túl sok sikerrel…, míg Baráth úr egy egyesületet - nem túl sok emberrel a háta mögött… Ez persze most csak játék a szavakkal, ettől függetlenül - vagy éppen ezért - pénteken este szépen megtelt a Déryné Művelődési Központ nagyterme. >

Méltón régi nagy híréhez

- Ma este mulassunk, hiszen a gondokat itt úgysem tudjuk megoldani – mondta Vass Lajos jászkapitány az idei Jász bálon elhangzott megnyitójában, és a népes vendégsereg megfogadta tanácsát, hiszen még hajnali háromkor is lehetett látni egy-két fáradhatatlan párt a parketten. A vendégek nagyrésze addigra már hazatért, ám biztosak lehetünk benne, hogy egy se volt köztük, ki megbánta volna, hogy a Déryné Művelődési Központban töltötte a szombat estét. >

Meghallgattattunk

Csukjuk be az ajtót, nehogy kimenjenek akik már itt vannak – mondta Dr. Gedei József polgármester, tréfával próbálván elütni az időt, miközben arra várt, hogy képviselőtársai legalább olyan létszámban megjelennek, hogy megnyithassa a képviselő-testület rendkívüli ülését. A jelenlévők egyike reménykedve ment ki a folyosóra, hátha összefut még pár képviselőtársával. Talált is egyet, ám így is csak tizenketten voltak... >

Kontra

Nemrég Balogh Béla a jászberényi képviselő-testület MSZP-s politikusa tartott egy sajtótájékoztatót, ahol többek között a városfejlesztési bizottság – és az azzal azonos összetételű közbeszerzési bizottság - be nem váltott ígéreteiről, működésének visszásságairól beszélt. Nem mondhatnánk, hogy nagyon meglepődtünk, mikor Tamás Zoltán, mint az említett bizottságok elnöke, szintén sajtótájékoztatóra hívta a média munkatársait, hogy tisztázza: Balogh Béla valótlanságok sorát állítja. >

A magyar nyugdíjas esete a svéd modellel…

Bár vannak, akik viharos hónapokat jósolnak, ám egyelőre – ha nem számítjuk a jászberényi városi honlap fórumán egyesek által elindított virtuális plakát dömpinget – egyelőre a választási kampány langyos előszele lengedez a Jászságban. Szépen lassan érkeznek majd a pártok szakértői és celebjei, hogy a helyi jelölt mellett kampányoljanak, illetve elmagyarázzák, miért az a jó amit ők kínálnak és miért attól kell rettegni amit a másik ígér. >

Csodavárás vs. Valóság

Sűrű nap lesz a jászberényi közéletben a pénteki. A képviselő-testületi közmeghallgatás és a Jász Összefogás rendezvénye között félúton a Jászberényi Polgári kör is várja a helyieket... >

Változik a vita helyszíne!

Szóljunk bele sorsunk alakulásába! - hívja legújabb rendezvényére Jászberény lakosságát a Jász Összefogás Egyesület. Az eddigi híradásokkal ellentétben azonban új helyszínen, a Déryné Művelődési Központ nagytermében várja majd az érdeklődőket az egyesületet képviselő Baráth László, aki Dr. Gedei Józsefet, Jászberény polgármesterét hívta ki egy nyílt vitára, melyen a tervek szerint három témakör kerül terítékre. >

Újjáalakult Jászberényben a Fidesz

2010. február 04-én, csütörtökön este Jászberényben újjáalakult a Fidesz alapszervezet. Az esemény fontosságára tekintettel jelen volt Rácz Róbert a Fidesz választókerületért felelős regionális politikai igazgatója is. >

Báloztak a gazdák

Az elmúlt hétvégén is folytatódott a bálok sora Jászberényben. Ráadásul szombatra esett Dorottya napja, ami ugye jeles nap a farsangi mulatságok terén. Ezen az estén a Gazdakör várta a Déryné Művelődési Központba tagjait, vendégeit és a jóbarátokat, az immár tizenhetedik alkalommal megrendezett Gazdabálra. >

Jászsági Civil Vándordíj

Szintén első alkalommal lehet pályázni arra a díjra , melyet "A Jászságért" Alapítvány kuratóriuma tett közzé. >

Tartalom átvétel