Minden

Bűnözői arzenál: ki bombával, ki vasvillával

Szerencsére vaklárma volt a tegnapi bombariadó a Samsungnál, az a vasvilla viszont amely egy rendőr felé repült Jászapátin, nagyon is valóságosnak tűnt.
Mint azt tegnap a rendőrség közleménye alapján hírül adtuk, ismeretlen személy hétfő délután egy óra körül betelefonált a gyár biztonsági szolgálatához, hogy az épületben bombát helyezett el, mely fel fog robbanni.
Nem sokkal később a Rendőrség Központi Ügyeletére is betelefonált, hogy a jászfényszarui gyárban bombát helyezett el. A rendőrség azonnal megkezdte a gyár kiürítését, majd az épületek átvizsgálását bombakutató járőrökkel és robbanóanyag-kereső kutyával. >

Nincs is addig semmi baj,...

...míg egyszer csak bele nem nyúl a gyerek… rovatunk
Abban a szerencsés helyzetben van ilyenkor a szerző, hogy a cím és a kép mellé már nem igazán kell sok okosságot írnia, hiszen a látvány magáért beszél. Vagy mégsem, mert az oszlop alján tátongó lik már jó ideje ásítozik a Szövetkezet úton. Nyilván annakidején valamelyik hülyegyereknek sikerült lepiszkálnia, - ami nagy baj, annál már csak az a nagyobb, ha nincs pótolva a fedő. Persze a villanyoszlopajtó-rehabiltációs brigád nem találhatja ki mindig, hogy éppen hol tették tönkre az ajtót, így valószínűleg minden figyelmeztetésnek örülnek. Mi éppen most szólunk. >

Reformra éhesen

A magyar emberek 80 százaléka fontosnak tartja az alapvető reformokat – áll a Szonda Ipsos kutatásában. A válság kezelését, a megkérdezettek 93 százaléka a kisebb parlamenttel, 86 százalék az áttekinthető pártfinanszírozással, 68 százalék az önkormányzatok számának csökkentésével képzeli el. A nyugdíjreformra 55 százalék, az áfa növelésére 53, a családi pótlék bizonyos jövedelem feletti megvonására 51 százalék voksolt. A közszféra béreinek befagyasztását 38 százalék, a nyugdíjak befagyasztását viszont csak 14 helyeselné.

Gerendai lett 2008 üzletembere

Az idén hatodszor adták át ünnepélyes gálaesten az Ernst and Young az „Az év üzletembere” díjait. A független bíráló bizottság döntése értelmében a tavalyi év üzletembere Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója lett.

Újabb kölcsönt kaptunk

Ismét több százmillió eurós kölcsönt kap Magyarország, ezúttal az Európai Beruházási Banktól, melyből az uniós projektek nemzeti önrészét finanszírozhatjuk. Ezt megelőzően, egy októberi megállapodás értelmében a nemzetközi Valutaalaptól 12,5 milliárd euró összegű segítséget, az EU fizetésimérleg-javító alapjától 6,5 milliárd eurós, a Világbanktól pedig 1 milliárd eurós hitelt kapott az országot.

Ügyeletes gyógyszertárak

forrás: ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Intézete
Jászberény

2009. június 1. hétfő
Kígyó Gyógyszertár, 5100 Jászberény Kossuth L. út 33. Tel.: (57) 502-655

2009. június 2. kedd
Mérleg Gyógyszertár, 5100 Jászberény Bercsényi út 10. Tel.: (57) 410-834

2009. június 3. szerda
Kossuth Gyógyszertár, 5100 Jászberény Kossuth L. út 92. Tel.: (57) 411-368

2009. június 4. csütörtök
Kőhíd Gyógyszertár, 5100 Jászberény Hold út 2. Tel.: (57) 411-181

2009. június 5. péntek
Zöldkereszt Gyógyszertár, 5100 Jászberény Gyöngyösi út 44. Tel.: (57) 413-382

Jön az influenza - még nem késő a védőoltás!

Lassan de biztosan közeledik az influenza.
Dr. Sárközi Mária kistérségi tisztifőorvos, szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében adott tájékoztatást a Jászság influenza helyzetéről, illetve az ÁNTSZ által, az orvosi ügyeleteken mostanában tapasztalható, hosszas várakozások megszüntetésére tett kezdeményezésről. >

VÁROSI KÖNYVTÁRÉRT Alapítvány

Jászberény
Bercsényi u. 1.
Telefon: 
57/505-400
Telefax: 
57/505-401
email: 
libjbereny@c3.hu
Tartalom átvétel