Minden

Újra OPTIKALAND!

OPTIKALAND címmel 2009 februárjától ismét 8 alkalomból álló múzeumpedagógiai foglalkozássorozat indul a Hamza Múzeumban, melyre a vizuális kultúra iránt érdeklődő, a képzőművészet iránt fogékony és tehetséges 7-14 éves gyermekek jelentkezését várják. A foglalkozások célja: a képzőművészeti alkotások befogadását segítő képességek, valamint a tényleges alkotóképességek fejlesztése és tehetséggondozás. >

Január 31. - Alan Alexander Milne

1956-ban ezen a napon hunyt el Alan Alexander Milne angol író, a Micimackó című gyermekkönyv szerzője. 74 éves volt.

"Micimackó letelepedett a fa alá; mancsai közé fogta a fejét, és gondolkozni kezdett.

Így kezdte: "Ez a döngicsélés jelent valamit. Olyan nincs, hogy csak döngicsélés van meg zümmögés, és az nem jelent semmit. Ha döngicsélés van meg zümmögés, akkor ez azt jelenti, hogy valaki vagy valami döngicsél, illetve zümmög, és amennyire az én műveltségem futja, az egyetlen elképzelhető ok, ami valakit döngicsélésre, illetve zümmögésre indíthat, abban a tényben leli magyarázatát, hogy az illető egy méhecske."

Azután még hosszasan gondolkozott, és így fejezte be:

"Ami pedig azt illeti, ha valaki már méh, ezt a minőségét arra szokta felhasználni, hogy mézet készítsen."

Ezek után felállt, és így szólt:

- A mézkészítésnek pedig egyetlen értelmes okát és célját abban látom, hogy én a mézet megegyem.

És már kapaszkodott is a fára." >

Január 30. - Nagy László

1978-ban, ezen a napon hunyt el 53 évesen a Kossuth-díjas magyar költő, műfordító

Ki viszi át a szerelmet

Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

A Jászságért Alapítvány

Budapest
Postacíme: 1537 Budapest 114 Pf. 367.

Báli pillanatok

2009 feb 6 00:00
2009 feb 26 00:00

„Báli pillanatok” - A Jász Bál 20 éve -
Baráth Károly és Faragó László
fotókiállítása

Helyszín: Déryné Mûvelõdési Központ aulája ( Jászberény, Lehel vezér tér 33.)

LEHEL-MELODY TSE vizsgabál

2009 feb 1 17:00

LEHEL-MELODY TSE tánciskolásainak vizsgabálja
Bemutatót tartanak a LEHEL-MELODY TSE versenyzõi.

Helyszín: DMK Ifjúsági Ház (Jászberény,Bercsényi út 1/a)

Belépõdíj: 500.-Ft.

Piros jelzés a háziorvosi rendelőkben

Egyre többször mutat pirosat az OEP lekérdező rendszere az orvosi rendelőkben, vagyis egyre több páciensről derül ki, hogy nincs társadalombiztosítása.
Míg tavaly ilyenkor a lekérdezések három százalékánál jelezte a rendszer, hogy az illetőnek nincs rendben a társadalombiztosítási jogviszonya, addig decemberben már a lekérdezések 11 százalékánál, január első felében pedig 9 százalékánál érkezett negatív jelzés.

Szupermarketben

Két pasi véletlenül összetolja a bevásárlókocsiját a szupermarketben.
- Jaj bocsánat, csak a feleségemet keresem.
- Maga is a feleségét keresi? A magáé hogy néz ki?
- Az enyém gyönyörű, hosszú combú, vékony, nagy mellű, szőke, hosszú hajú.
- És a magáé?
- Hagyjuk az én feleségemet, keressük meg inkább a magáét!

Diana-kiállítás

Európában először Magyarországon mutatják be a Diana-kiállítást, amelyen 150 személyes tárgyon keresztül nyerhetünk betekintést a néhai hercegnő életébe. Megnézhetjük gyermekkori játékait, fiatalkori képeit, esküvői ruháját, estélyi és koktélruháit, zárásként pedig jótékonysági munkájába nyerhetünk betekintést.

Rekordszámú látogató

Már az első hét napon több mint 740 ezer látogatót regisztrált XVI. Benedek pápa csatornája a Youtube-on, az internetes videomegosztó portálon - közölte pénteken Federico Lombardi, a Vatikán szóvivője.

Tartalom átvétel