A mondás szerint minden újságírónak maga felé hajlik a notebook fedele (vagy valami ilyesmi…) s bár én efféle szerkezettel nem rendelkezem, az azért engedtessék meg nekem, hogy mikor a „Neszűri képek” című kiállításról szólok, pár szó erejéig ismét belekeverjem nagyapámékat és azt a 21 sort ott a harmadik dűlőben. Merthogy a Neszűr kapcsán nekem mindig ezek a dolgok jutnak eszembe. A hatalmas eper- és diófák a kunyhó előtt, a gyümölcsfák és tőkék közötti rohangálások, bújócskázások, a házikóban lévő vaságyra terített szúrós lópokróc, a fabudi, ahol gondosan negyedoldalnyi darabokra tépve mindig ott volt egy halom Szabad Föld. >