Kispálya

Duplázott a T-Plasztik

Alig hogy befejeződött a jászberényi teremfoci bajnokság, máris „terepet” cseréltek a kispályás focisták, hiszen szombaton – évadnyitó tornaként – a Tavaszi Kupa elnyeréséért léptek a műfűre. Húsz csapat jelezte részvételét, amelyeket 4 csoportba osztottak a szervezők. A csoporton belül körmérkőzésekkel döntötték el az első két hely sorsát. Innen az első két gárda jutott a további – immár kieséses – játékba, majd délutánra kialakult a kupát illetve a helyezéseket eldöntő csapatok mezőnye. >

A T-Plasztik a terembajnok

Befejeződött a Jászság legnagyobb téli tömegsportrendezvénye, nevezetesen a Jászberényi Teremfoci bajnokság. Hosszú évek óta népszerű városunknak ebbéli rendezvénye, hiszen – a Lehel Sport Kht. újraindulása óta – 2x18 csapat, azaz mintegy 400 fő kergeti a focilabdát egy-egy hétvégén. A Bercsényi úti csarnokban az I. osztály, míg a Hűtőgépgyár melletti csarnok-ban a II. osztály küzdelmei zajlottak mintegy négy hónapon át. >

JÓ CSAPAT lett a legjobb az öregfiúk között

Még nem igazán érezzük a tavasz közeledtét, – ha csak az időjárást veszzük alapul – viszont az öregebbek már jelezték, hogy közeledik, hiszen hétfőn este befejeződött a télre kiírt öregfiúk teremfoci bajnoksága. Több éves hagyomány már városunkban, hogy minden télen megmérkőznek egymással az öregfiúk is, (a fiatalabbak szombaton zárnak) a Bercsényi úti sportcsarnok parkettáján. Ide nem lehetett „csak úgy” bekerülni, ezért igencsak meg kellett izzadni a műfüves pályán. A 15 csapatból ui. a legjobb tíz húzhatta magára a szponzorok által prezentált – sok esetben – igen elegáns szerelést. A hozzáértők az őszi kezdetkor minden bizonnyal, két csapat nevét borítékolták a győztest illetően. >

Vastagon fogott a ceruzája a Fegyelmi Bizottságnak….

"Apróbb „csíntevések” többször vannak, amire azt szoktuk mondani: belefér ebben a formában is, - de a múlt heti eset mellett azt gondolom, nem mehetünk el szó nélkül..."
Már több éve nagyon népszerű Jászberényben a kispályás foci, amely végre megfelelő környezetben, a műfüvön zajlik tavasszal és ősszel, több mint 50 csapat részvételével. A focisták télen sem tétlenkednek, hiszen a legjobb kollektívák - az I. osztály a Bercsényi úton, a II. osztály pedig a Sport Kht. sportcsarnokában - küzdenek a minél jobb helyezésért. Annak, hogy ez a bajnokság, továbbra is a legnépszerűbb tömegsport rendezvény a Jászság fővárosában - sok egyebek mellett - fontos láncszeme a Fegyelmi Bizottság is.
Tagjai köztiszteletben álló személyek, akik élnek-halnak a labdarúgásért és „ítéleteikkel” nem a játékosokat szándékozzák büntetni, hanem megfelelően kordában akarják tartani ezt a közel 800 főt felvonultató szabadidő sportot. >

Dermesztő vereség

Már az új év 3. napján folytatódott a jászberényi városi teremfoci bajnokság.
A Bercsényi úton zajló I. osztály első játéknapja máris meglepetést hozott, hiszen a pont nélküli Törtetők győztek az eddig kitűnően szereplő Dermesztő ellen. A B Beton gárdája pedig a jászladányi Foci Sörözőnél bizonyult jobbnak.
A II. osztályban szereplő csapatok összecsapása a Lehel Sport Kht. (Electrolux melletti) csarnokában zajlik továbbra is, ahol bebizonyosodott: az ünnepi finomságok nem ártottak meg a Barátoknak, folytatják menetelésüket, így továbbra is veretlenek és természetesen velük kezdődik a tabella. >

A Csizmadia és Társa vitte haza a Karácsonyi Kupát

Az óév végén, a két ünnep között rendezték Jászberényben a Karácsony Kupa teremfoci tornát, ahol 16 kispályás csapat mérte össze tudását.
A 3. helyért lejátszott mérkőzésen a V+V Villmester (Bp.-i csapat) győzött 3-0 arányban a Casino GYROS FALÓ ellen, a döntőben pedig, ugyanilyen arányban a Csizmadia és Társa bizonyult jobbnak, a Berény Barátoknál. Így a 2008-as Karácsony Kupát a Csizmadia és Társa nyerte. További helyezettek:
2. Berény Barátok, 3. V+V Villmester, 4. Casino Gyros faló,
5. Picolló, 6. Turol Söröző J-ÁSZOK

Tartalom átvétel