Sziréna

Méghogy a jászok zárkózottak…

Könnyű dolga volt annak a tolvajnak, aki még vasárnap este mászott át egy jászberényi lakos kerítésén. A nyitott lakásajtón besurrant, majd magához vett 30.000 forint értékben arany ékszereket és több ezer forintot, és így távozott cselekménye helyszínéről. Szintén nem kellet tolvajkulcs annak a zsiványnak, aki egy jászárokszállási ház melléképületét találta nyitva portyázása során. Az épületből két teljesen felszerelt horgászbotot, egyéb horgász szereléket, valamint a sértett iratait is magával vitte. A kár mintegy 25.000 forint.

Elvitték a fizetést

Szombaton egy vállalkozó nem tudta kifizetni munkásait, mert valaki ellopta az erre szánt összeget. A munkások Jászberény külterületén, az egyik dűlőben dolgoztak, és itt parkolt az az autó is, amelyből ismeretlen tettesek – kihasználva a jármű nyitott ajtaját – elloptak 320.000 forintot.

Hozzad anyukám a villáskulcsot, megyünk sétálni...

A Jászapáti Rendőrőrsön bejelentést tett egy idős asszony, aki éppen otthonában tartózkodott, amikor azt észlelte, hogy ablaka alatt egy férfi kerékpárján egy ereszcsatornát tol. A hölgy ezt követően megnézte a házát, s döbbenten vette tudomásul, hogy amíg ő éppen lakásában dolgozott, ismeretlen személy leszerelte és elvitte csatornáját. >

A szomszéd mentette ki a kisfiút a lángok közül

Egy Szent László lakótelepi lakás konyhájában keletkezett az a tűz, melyhez nagy erőkkel, azaz az összes rendelkezésükre álló szerrel vonultak ki a jászberényi tűzoltók, ma délután negyed háromkor. Mint Nagy Attila alezredes, a Jászberényi Tűzoltóság parancsnokhelyettese szerkesztőségünknek elmondta, a szomszédok szerencsére észlelték a tüzet, és el is kezdték oltani azt. >

Jászsági gyors

Mint már beszámoltunk róla, két nappal ezelőtt Jászapátin, egy élelmiszerüzletből, fizetés nélkül akart távozni egy 21 éves, helyi lakosú férfi, aki több, mint 20.000,-Ft értékben alkoholt lopott. A mai napon, azaz 27-én a Jászberényi Városi Bíróság a férfit rablás miatt jogerősen két év három hónap szabadságvesztés letöltésére ítélte, mely azonnal végrehajtandó, így az elkövető az őrizetből már a börtönbe vonult.

A vita hevében

A jászberényi kórházba került kedden egy helybeli lakos. Mint kiderült, az esti órákban a férfit élettársa szúrta meg otthonukban eddig ismeretlen eszközzel a közöttük kialakult vita során. A sértett könnyebb sérülést szenvedett, az asszony ellen eljárás indult könnyű testi sértés vétsége miatt.

Fizetés nélkül

Kedden délután egy jászapáti üzletben a biztonsági őr fel akart tartóztatni egy fizetés nélkül távozni kívánó személyt. Az ismeretlen - akinél több üveg lopott szeszes ital volt -, kiszakította magát az őr kezéből, félrelökte, majd elszaladt. A későbbiekben azonban a rendőrök előállították a helyi őrsre, és elszámoltatása során kiderült, hogy helybeli lakos. A 21 éves férfit őrizetbe vette a rendőrség rablás bűntett miatt.

Lopott marhák, kiégett autó, sötétben bóklászó gyalogos

A hosszú hétvége rendőrségi híreiből Hajduné Budai Orsolya a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferense válogatott. >

Jöttek, láttak, vittek

Két jászberényi ingatlanban is jártak nem kívánatos látogatók az elmúlt napokban, s ha már ott voltak, nem jöttek el üres kézzel. Egyik helyről 75.000,-Ft értékben fűnyírókat, sarokcsiszolót, fűrészt vittek el, míg a másik, épülő félben lévő házból radiátorokat és kazánt loptak el az elkövetők, mellyel közel 1.500.000,-Ft kárt okoztak a tulajdonosnak. >

Rátolatott az asszonyra

A tegnap délutáni órákban Jászszentandrás belterületén, tolatást hajtott végre egy gépjárművezető. Manővere során nem vette észre a mögötte kerékpárját toló asszonyt, akit autójával fellökött. Ekkor az autó vezetője a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott, később azonban visszament. A baleset során a hölgy könnyebb sérüléseket szenvedett.

Kifosztották a pusztamonostori benzinkutat

Ismeretlen tettesek hétfőn éjszaka kifosztották a 32. számú főút melletti benzinkút shopját. Az elkövetők levágták a rácsot, befeszítették az ajtót, majd a behatolást követően dohány áruval és pénzzel távoztak cselekményük helyszínéről. A kár közel 1 millió 300.000 forint.

Védekezésből lőtt pisztolyával

Lefülelt tolvajok, ittas vezetők, gázpisztollyal védekező családapa… az elmúlt napok rendőrségi hírei Veres Évától, a megyei-, és Hajduné Budai Orsolyától, a jászberényi rendőrkapitányság sajtóreferenseitől. >

Tartalom átvétel