Nagy volt a kísértés, de mégsem mentem el a Trianon- megemlékezésre. No nem azért, mert szemerkél az eső – az ilyen idő szinte illik a hasonló gyászos alkalmakhoz, adott esetben egy ország elevenen való eltemetéséhez -, hanem mert akárkivel nem gyászol, avagy ünnepel az ember, s mert itthon tartott Ady. Pontosabban „Ladynovits”. Az én druszám hangján megszólaló őrült énekes. Valószínű, nem jártam rosszabbul… >