Azt szoktam mondani, nem vagyok még öreg, legfeljebb csak kicsit régi, így elég tisztán emlékszem a rendszerváltozás előtti időkre is, nevekre, arcokra, szavakra, cselekedetekre. A megszépítő emlékezet ugyan fakította már a színeket, fényeket, de ahogy múlik az idő, egyre tisztábbnak és élesebbnek látszik minden. Nagyanyámnak, aki már régóta az angyaloknak süti istenien finom krumplibuktáit, igaza volt, nem múlik el semmi nyomtalanul, s nem is felejti el soha az ember, csak nem beszél róla. >
Az Apollo-11, Neil Armstrong (parancsnok), Edwin Aldrin és Michael Collins űrhajósokkal a fedélzetén 1969. július 16-án emelkedett a magasba a Cape Kennedy (Canaveral) űrközpontból. Július 20-án leszálltak a Holdra. 6 óra várakozás után kinyitották a holdkomp ajtaját, és leléptek a Hold felszínére. Ekkor hangzott el Armstrong híressé vált mondata: „Kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek.” >
Több millió forintnyi összeget költött el, és egy 6 milliós motort is vásárolt egy brit férfi, miután az orvosa azt mondta neki, 6 hónap van hátra az életéből. >