Labdarúgás

Döntetlen a rangadón, élen a B-Beton

Nem bírt egymással a listavezető Berény Barátok és a Csizmadia és Társa, így a nevető 3. azaz a B-Beton nevével kezdődik az I. osztály tabellája, persze ehhez újabb győzelem szükségeltetett.

>

A Jó Csapatnál is jobbak voltak Kozmáék

Ismét dupláztak a héten az Öregfiúk a kispályás labdarúgó bajnokságban, ahol a Kozma Művek gárdája nyerte az első helyért vívott rangadót a Jó Csapattal szemben. >

Büntettek a kihagyott büntetőért

A múlt héten egy pontot hoztak haza Szegedről Jászberény focistái. Sajnos szombaton délután, hazai pályán ennyit sem sikerült produkálni. Újabb hazai vereség született, így a három pont a fővárosba került.

>

Tovább dübörög a Beton

Immár a 17. játéknapon vannak túl a résztvevő csapatok Jászberényben, a kispályás labdarúgó bajnokságban. A B Beton remek sorozatot tudhat maga mögött az I. osztályban, hiszen az ősszel még nem talált legyőzőre. Továbbá hab a tortájukon, hogy a dobogón minkét előttük álló ellenfelüket legyőzték. A III. osztályban pedig, a múlt héten az Armada felett diadalmaskodó Nagykáta, ezúttal betlizett.
>

Közel álltak a győzelemhez

Két hétvégi szünet után lépett pályára ismét Jászberény NB III-as labdarúgó csapata szombaton délután, Szeged vendégeként. A Jász Sport FC focistáiban még mindig kellemetlen emlékként él a Dabas elleni vereség, így nagy elszántsággal pontért, illetve pontokért utaztak a Felső Tisza parti stadionba.
>

Nagykáta megállította az Armadát

Jászberényben a kispályás labdarúgó bajnokság lassan az őszi idény „derekához” ér, így minden megszerzett pont sokat számít a végelszámolásnál. Most kezd tehát izgalmassá válni a bajnokság.
>

7 és 5 gól volt a „menő” az öregfiúknál

A jászberényi kispályás labdarúgó bajnokságban – a szokásos menetrend szerint – kedden este rendezték a 25. fordulót, ahol több csapat is, kisebbfajta gólparádét rendezett. Ezen az estén a 7 rúgott gól volt a „divat,” hiszen három csapat is ennyit rámolt be ellenfele hálójába. >

Újabb meglepetések a kispályán

Amint azt kora délután közöltük, a sok eső miatt elmaradt az NB III-as focimeccs a városi nagypályán. A kispályás focistákat viszont ezúttal sem zavarta az időjárás. Eső ide, eső oda, remek meccseket vívtak a műfüvön, ahol ezúttal is születtek érdekes eredmények.
>

Betlizett a JÓ CSAPAT

Ezúttal is kettős fordulót rendeztek az Öregfiúk bajnokságában a héten, ahol született egy igazi meglepetés is, hiszen az eddig egy elvesztett meccset jegyző Jó Csapat, ismét beleszaladt egy vereségbe. A „tettes” ezúttal a Lehelux gárdája volt.
>

Esőben is pattogott a labda a kispályán

A 14. játéknappal folytatódott a városi kispályás labdarúgó bajnokság. Az esős idő ellenére – a pálya jó vízelvezető rendszerének köszönhetően – alkalmas volt a műfű a szombati játéknap lebonyolítására, ahol igen érdekes eredmények születtek. >