Röviden

Új autó 400 ezer forintért

Hétfőn hivatalosan is megkezdődik Indiában a világ legolcsóbb autójának, a Nanónak az értékesítése. A Tata autóipari csoport által gyártott kis autó módosított változata várhatóan 2011-től lesz kapható Európában. A tavaly januárban bemutatott autó valószínűleg 120 ezer rúpiába fog kerülni (ez hozzávetőleg 1500 euró, valamivel több, mint 400 ezer forint). A Tata Nano nagyjából a hajdani Trabanthoz hasonló méretű és tömegű, négyszemélyes kisautó, amelyet nem szereltek fel semmiféle extra-tartozékkal. A négyüléses, négyajtós kocsi 33 lóerős, 623 köbcentis kéthengeres motorral rendelkezik, és 100 kilométereként 5 liter benzint fogyaszt, 3,1 méter hosszú, 1,5 méter széles és 1,6 méter magas.

Kiosztották az idei Pulitzer díjakat

Tizenkilencedszer adták át a Pulitzer-emlékdíjakat vasárnap Budapesten. Az idei díjazottak:
Gál Sándor a szlovákiai magyar irodalom egyik meghatározó egyénisége, aki a díjat öt évtizedes munkásságáért vehette át. Rédei Ferenc fotóriporter szintén életművéért kapott elismerést. Szilágyi Ákos költő, műfordító, esztéta, közíró, publicisztikai munkásságáért vehette át a Joseph Pulitzer-emlékdíjat. Krizsó Szilvia riporter, szerkesztő pedig televíziós műsorvezetői tevékenységéért díjazták. Ő 2001 óta dolgozik a Magyar Televíziónál. Jelenleg a Szólás szabadsága című heti politikai hírműsort vezeti.

Bizalmatlan

Gyurcsány Ferenc bizalmatlansági indítványt kezdeményez maga ellen az Országgyűlésben. A miniszterelnök szerint folytatni kell a reformpolitikát, s ha ő a változások akadálya, akkor ezt az akadályt most megszünteti. Döntését azzal indokolta, hogy így az MSZP a többi párttal egyeztetve találhat majd egy külső személyt a hatékony válságkezeléshez. Ha a következő két hét alatt megállapodnak a pártok az új jelöltről, akkor ismét összehívják az MSZP kongresszusát, amelyen a küldöttek szavaznak majd a lehetséges új kormányfő személyéről. Ezt követően kerülhet az Országgyűlés elé a konstruktív bizalmatlansági indítvány. Az alkotmány szerint a miniszterelnökkel szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt a kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványnak kell tekinteni. Ha az indítvány alapján a képviselők többsége bizalmatlanságát fejezi ki, az új miniszterelnöknek jelölt személyt megválasztottnak kell tekinteni. Az indítvány feletti vitát és szavazást legkorábban a beterjesztéstől számított három nap után, legkésőbb nyolc napon belül kell megtartani.

Börtön a műholdas tévézésért

Kubában börtönbüntetésre ítéltek embereket, mert műholdas tévéadás vételére alkalmas műszaki hálózatot építettek ki, ami tilos a kommunista országban. Nem tudni, pontosan hányan érintettek az ügyben. A Granma című pártlap közlése szerint a havannai bíróság egyeseket háromévi börtönre, másokat javító-nevelő munkára ítélt. A lap óvott attól a veszélytől, amit a kubai valóságot eltorzítani akaró, a kulturális és hazafias értékeket aláásni szándékozó üzenetek vétele jelent. Kubában a műholdas tévéadásokat, vagy a kábeltévét csak az állami és a turisztikai intézményeknek engedélyezik. Az internet használata szintén tilos a háztartások számára.

50 százalékos visszaesés az új autók piacán

Magyarországon 2009 első két hónapjában 48,96 százalékkal - összesen 12595 járművel - 13131 darabra esett vissza az új autók értékesítésének száma. Februárban az egy évvel korábbi eladások felét realizálták a hazai autókereskedők. A legnépszerűbb márka februárban az Opel volt, amely 23 százalékos visszaesés után a magyar piac 17,39 százalékát uralta A válság legnagyobb magyarországi vesztesének a februárban 69 százalékos visszaesést produkáló Suzuki mondható, amelyet a 65 százalékkal csökkenő Skoda eladások és a 60 százalékkal kevesebb járművet értékesítő Peugeot követ. A magyarországi autóértékesítéseket vezető tíz autógyártó közül csak a Nissan tudta növelni eladásait az év első két hónapjában

Évek óta stagnál az öngyilkossági statisztika

Amióta adatokat gyűjtenek az öngyilkosságról, Magyarország az elsők között volt Európában. A nyolcvanas évek közepén százezer lakosra évente 46 öngyilkos jutott, jelenleg százezer ember közül 23 követ el öngyilkosságot a szakemberek szerint. Az öngyilkossági halálozások kilencven százalékában a pszichés megbetegedések jelentős szerepet játszanak. Huszonöt éven át folyamatosan csökkent az öngyilkosok száma Magyarországon, 2007 óta azonban stagnálást mutatnak a statisztikák, ami főleg a pszichiátriai intézményrendszer helyzetének romlásával, a szakma lehetőségeinek beszűkülésével magyarázható. A szakemberek erről a területről az átlagosnál többen mennek külföldre, s kevés az utánpótlás.

MDF-frakció: mától ketyeg a 3 nap

Csáky András már nem tagja az MDF képviselőcsoportjának, de a frakció kérésére csak a mai nappal lép ki hivatalosan. Az MDF frakcióvezetőjének mától számítva három napja van arra, hogy a kilépésről tájékoztassa az Országgyűlés elnökét. Ha a független képviselők közül senki nem csatlakozik az MDF-frakcióhoz, akkor az - mivel létszáma tíz fő alá csökkent - a házszabály szerint megszűnik. A függetlenek közül ketten menthetnék meg csatlakozásukkal a megszűnés előtt álló MDF-frakciót, azonban mind Gyenesei István, mind Tóth András azt mondta, nem tárgyal a belépésről.

A háztartások felében nincs vezetékes telefon

A magyar háztartások 50%-ában ugyan nincsen vezetékes telefon, mobiltelefon viszont van. E tekintetben az EU huszonhetek között csak a csehek, a finnek és a litvánok előznek meg minket - derült ki az Eurobarometer felmérésből, melyet az elektronikus kommunikációval kapcsolatban készítettek az Európai Unió tagállamaiban.

A Balatonra is lehet szavazni!

A New7Wonders Foundation nevű alapítvány internetes oldalán (www.new7wonders.com/classic/en/) lehetősége van a szavazóknak, hogy az eddig összegyűjtött 261 jelölt közül kiválasszák a világ hét, szerintük legcsodásabb természeti jelenségét. A szavazás pillanatnyi állása szerint a szaúdi Al-hasa oázis, a Bora Bora sziget, a kínai Yu Shan hegység, a szerbiai Djavolja Varos sziklaképződmény, a dél-amerikai esőerdők és a Niagara vízesés foglalja el a legelőkelőbb pozíciót. Hazánkat a Balaton képviseli. A jelenlegi kört július 7-én zárják le, amikor a szavazatszám alapján rostálják a mezőnyt. A továbbjutókra újra lehet majd voksokat küldeni, végeredményt 2011-ben hirdetnek.

Bankkártya-leolvasó a rendőröknél

Bankkártya-leolvasó készüléket kapnak a rendőrök, hogy a külföldi szabályszegőktől rögtön a helyszínen be tudják szedni a bírságot. Sokszor előfordul ugyanis, hogy a szabálysértés miatt megállított külföldiek a kapott csekken nem fizetik be a büntetést, sőt olyan is akadt, aki a rendőr szeme láttára tépte szét a papírt. A leolvasók ötlete - német mintára - a Csongrád megyei rendőröktől származik. Az első ilyen készülékeket áprilisban, abban a megyében állítják majd üzembe.

Megújuló energiára állna át egy egész település

Egy kis dán kikötőváros, Frederikshavn, 2015-re el akarja érni, hogy - elsőként a világon - teljes energiafogyasztását megújuló energiaforrások - szélerőművek által termelt áram, biogáz, szemétből és a mezőgazdasági hulladékból nyert energia – biztosítsák majd. A beruházás 1-1,5 milliárd dán koronába (40-60 milliárd forint) kerül. A városvezetés mindent megtesz azért, hogy a beruházó cégek anyagi ereje mellé elnyerje lakosságának és a kormánynak a támogatását is. Már megépült egy 8000 négyzetméternyi napelemből álló telep, amely egy távfűtőközpontot működtet.

Céges feketelista a neten

Mintegy 400 ezer cég 600 ezer ügyéről tájékoztat a ma délelőtt elindult www.feketelista.hu honlap, amely 11 nyilvános állami nyilvántartás adatait hozza egy platformra, a cégek adószáma alapján. A használt nyilvántartások körébe tartoznak az adóvégrehajtások, a csődeljárások, a versenyfelügyeleti- és munkaügyi elmarasztalások, valamint a cégnyilvántartásban szereplő adatok is. Az első 30 keresés ingyenes, ezt követően vannak ingyenes és fizetős szolgáltatások, például aki a vevőiről megjelenő információkra kíváncsi folyamatosan, annak elő kell fizetnie erre.

Tartalom átvétel