Nagypálya

Jászberény nyerte a jászsági rangadót

Feltűnően sokan, mintegy 300 –an tekintették meg szombaton délután az NB III. Alföld csoportjának egyik rangadóját, nevezetesen a Jászberény – Jánoshida labdarúgó mérkőzést. Azért a „rangadó” jelző, mert minkét gárda a táblázat alján foglalt helyet. Ma délutáni győzelmével a berényi gárda – ha nem is sokat, de - javított pozícióján.

>

Egy pontot hoztak Gyuláról

Az NB III. Alföld csoportjában a 9. fordulóban, Gyulán szerepelt Jászberény labdarúgó csapata. A múltheti hazai döntetlen után, idegenből is egy pontot hoztak haza a fiúk.

>

Kilenc fő ellen sem ment

Ma délután (okt. 12.) egy elmaradt labdarúgó mérkőzést pótoltak Jászberényben. A vendégcsapat nem igazán jól rajtolt az NB III –ban, így joggal várták a szurkolók a hazai sikert. Sajnos a fiúk adósak maradtak a jó játékkal és csak egy döntetlenre futotta erejükből.
>

Büntettek a kihagyott büntetőért

A múlt héten egy pontot hoztak haza Szegedről Jászberény focistái. Sajnos szombaton délután, hazai pályán ennyit sem sikerült produkálni. Újabb hazai vereség született, így a három pont a fővárosba került.

>

Közel álltak a győzelemhez

Két hétvégi szünet után lépett pályára ismét Jászberény NB III-as labdarúgó csapata szombaton délután, Szeged vendégeként. A Jász Sport FC focistáiban még mindig kellemetlen emlékként él a Dabas elleni vereség, így nagy elszántsággal pontért, illetve pontokért utaztak a Felső Tisza parti stadionba.
>

Vereség hazai pályán

Ha az ellenfél eredményeit és a táblázaton elfoglalt helyét (2.) megnézte valaki a mérkőzés előtt, abból kitűnt, hogy a Dabas egész jó csapat lehet. Jászberényben szombaton délután kiderült, hogy valóban az is, hiszen három ponttal távozott a Jászság fővárosából. >

Elhoztak egy pontot Tökölről

Ismerős környezetben focizhattak a Jász Sport FC „öregebb” tagjai, hiszen az NB II-es időkben már találkozott egymással a két csapat. Az emlékek sem rosszak, a tököli focipályával kapcsolatban, ui. egyik alkalommal sem szenvedtek vereséget. Az elmúlt időkben egy döntetlent és egy győzelmet írtak csapatunk neve mellé, most ezt egy újabb X-el egészíthetjük ki. >

Vereség az első játéknapon

Megkezdődött a pontvadászat a labdarúgó NB III –ban is. A berényi futballcsapat – amit már korábban jeleztünk – Csepelen kezdte meg az őszi szezont. Sajnos a rajt vereséggel kezdődött, hiszen csak az első félidőben volt „partiban” a berényi alakulat. >

Fél tucatot rúgtak Fényszarunak …

A Magyar Kupa keretében most már csak (sajnos) a megyei II. osztályban szereplő Jászfényszaru otthonába látogatott a jászberényi labdarúgó csapat. A berényi alakulat könnyen vette az első akadályt, hiszen simán verte a hazai gárdát... >

Apátival gyakoroltak

Szombaton 11 órakor újabb mérkőzéssel folytatta a bajnokságra való felkészülést, Jászberény NB III-as labdarúgó csapata. Ezúttal a szomszédváros, Jászapáti focistái voltak a berényi fiúk edzőpartnerei. >

Alföld csoportban megyénk NB III-as csapatai …

A „csonka” Alföld csoportba kapott besorolást megyénk négy NB III –as labdarúgó csapata, nevezetesen a: Szolnoki Spartacus, Szolnoki MÁV II., Jánoshida és a jászberényi illetőségű Jász Sport FC. Ez kedden látott napvilágot, amikor az MLSZ elkészítette a csoportbeosztásokat az NB III-as bajnokságra vonatkozóan. >

Nyolc gól az újabb felkészülési meccsen …

Amint azt a hétvégén jeleztük szerdán újabb felkészülési meccset játszott Jászberény NB III-as labdarúgó csapata. Gyakorló partnere, szintén ebben az osztályban (de már nem egy csoportban) szereplő Gyöngyös együttese volt. Az edzőmeccsen sokszor megrezdültek a hálók... >

Tartalom átvétel