Büntettek a kihagyott büntetőért

A múlt héten egy pontot hoztak haza Szegedről Jászberény focistái. Sajnos szombaton délután, hazai pályán ennyit sem sikerült produkálni. Újabb hazai vereség született, így a három pont a fővárosba került.

Mivel a szerényen szereplő jászsági alakulat nevezetesen Jánoshida, értékes döntetlent harcolt ki Újbuda otthonában, sokan azt gondoltuk, hogy begyűjthető a három pont Újbuda ellen. Sajnos nem így történt, bár voltak biztató jelek a 2. félidő elején, de a kihagyott büntető után mindez szerte foszlott:

Jász Sport FC - Újbuda 2-3 (0-1)

A Jász Sport FC a következő játékosokkal lépett pályára a vendégek ellen: Papp T. - Vaszicsku, Bárkányi, Majzik, Gulyás, - Móczó, Székesi, László (SZERENCSI 46.), Szilágyi (TÓTH 46.), - Németh Gy., Molnár (Hájos 75.).

Fotó: Pesti JózsefFotó: Pesti JózsefA mérkőzésre kilátogató mintegy 180-200 néző tapogatózó játékot láthatott a meccs elején, majd a vendégek kezdeményezését figyelhették. Ezek közül az egyik végzetes lett, hiszen egy beívelt szabadrúgást követően Laki közelről helyezte a játékszert a kapuba, 0-1.
A gól után kicsit „felébredtek” Tasi mester focistái és több támadást is vezettek. A 20. perc tájékán Székesi 35 méteres szabadrúgása csúszott a kapu fölé. Majd Móczó lövése egy védőt érintve a kapufa mellett suhant el. Az utolsó percre is maradt egy fontos momentum, amikor Gulyás szabadrúgásból előbb a sorfalba lőtt, majd a lepattanót 18 méterről a kapu fölé vágta. Azonban az egyenlítés nem sikerült.

Mindezt a második félidő 2. percére hagyták a fiúk, ekkor a csereként beállt Tóth Márk egyéni akció után úgy 18 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 1-1. Az 55. perc meghozhatta volna a várva várt vezetést. Németh elvitte a kifutó kapus mellett is a labdát, aki elhúzta Őt. Ez a mozzanat, büntetőt eredményezett, de sajnos Németh a kapu fölé bombázta. Nem így tett az „egykori játszótársa” Potemkin Károly, hiszen Ő távolabbról mintegy 15 méterről, lőtte ki a bal alsót, 1-2. Erre Móczó, egy 18 méterről leadott lövéssel válaszolt, de a felső léc segített a vendégportásnak. Alig volt hátra két perc, amikor egy kipattanó labdával Pleszkán meglépett, - sokak szerint - kézzel vitte el egy hazai védő mellett a labdát, majd a kapust is kicselezve a hálóba gurított, 1-3.
A mérkőzés ezzel nem ért véget, hiszen Vaszicsku 11 méterről, a jobb sarokba bombázott, 2-3. Ezután sajnos olyan esemény történt, ami elkerülhető lett volna és talán ha Vörös Sándor játékvezető következetes, akkor nincs nagy baj, de lett.
Majzik Berci ui. nézeteltérésbe került a vendégek kapusával Petroviccsal – nem engedte gyorsan elhozni a labdát a hálóból – ezért a játékvezető sárga, majd reklamálása után, piros lappal „jutalmazta” a berényi védőt. Úgy látszik Váczi Gyulának is volt mondandója az esettel kapcsolatban, ezért a sípmester Őt is „rendre” intette.

A jászberényi együttes a második félidőben, főleg az elején maga javára fordíthatta volna az eredményt, de az a fránya 11 –es kimaradt. Gyorsan hozzá teszem, hogy nem szeretném Német Gyula nyakába varrni a vereséget, hiszen a büntetőt tőle sokkal nagyobb játékosok is elpuskázták már. Ezzel persze nem lealacsonyítva volt NB II –es gólkirályunkat. Majzik kiállítását azért tartom sajnálatosnak, mert hiányozni fog a következő meccsen (reméljük nem kap több mérkőzésre való eltiltást) a védelem tengelyéből.

A hétvégén minden NB -és csapat pihen, a válogatott EB meccse miatt. Legközelebb a jövő kedden, azaz október 12. -én (14,30) láthatunk Jászberényben foci meccset, amikor egy elmaradt találkozót pótolnak majd a fiúk. Remélhetőleg Hódmezővásárhely ellen már győzelem születik, azután pedig október 16. -án irány Gyula, ahol egyébként kellemes meglepetésre Jánoshida megszerezte első győzelmét.