Mindenki fehérbe a Fehérvár ellen!

Nagyszerűen kezdte az NB I/B-s felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság 1-8. helyért folyó rájátszását a Jászberényi KSE együttese. Listavezető csapatunk Sopronban aratott nagyon értékes győzelmet, s ezzel megőrizte három győzelemnyi előnyét legnagyobb vetélytársaival szemben. Pénteken este pedig az újabb játéknapon hazai környezetben, remélhetőleg fehérbe öltözött lelátó előtt, az újabb győzelem reményében fogadják a fiúk az MKB Euroleasing Fehérvár KC gárdáját.

Az elmúlt években már tapasztalhatta a Jászberényi KSE csapata, hogy az NB I/B-s rájátszásban milyen nehéz győzelmet kicsikarni bármelyik nyugati csapat otthonában. Egyrészt azért, mert nagyon jól összerakott és felkészített ellenfelekről volt szó, másrészt pedig a hazai pálya a hosszú utazás után fokozottan érvényesült. Mindezek ismeretében kell értékelni a mieink első fordulóbeli. Sopronban elért győzelmét.

Sopronban nagyszerűen védekezett a JKSE, ám a támadójáték néha bizony akadozott. A harmadik, 13-10-re megnyert negyedben jó tíz pont biztosan a fiúk kezében maradt. Volt támadás, amikor három ziccert is kihagytak Kovács Attiláék az ellenfél palánkja alatt. Persze a lényeg a győzelem, amely jó volt önbizalom növelőnek is a nyugatiak ellen, másrészt jelzés értékű a legnagyobb vetélytársak felé: nincs esélyetek a bajnoki cím megszerzésére.

Ha abból indulunk ki, hogy a JKSE több mint két éve veretlen már hazai pályán, akár a mieink nyakába is akaszthatnánk a bajnoki elsőségért járó aranyérmet. Igen ám, de a nyugati ellenfelek nem feltett kézzel érkeznek majd Jászberénybe. Az elmúlt években azt is tapasztalhattuk, hogy esetenként milyen nagy küzdelemben tudtuk csak legyűrni őket még hazai pályán is. Azaz, önmagában a hazai pálya még nem lesz elég az újabb győzelmek megszerzéséhez. Ahhoz szükség lesz arra a csapategységre, melyet Sopronban láthattunk.

A rájátszás első köre egyébként – ha csak az alapszakaszbeli eredményeket és a helyezéseket vesszük figyelembe – a papírforma jegyében telt. A mieink idegenbeli sikere mellett három hazai győzelem született. A legnagyobb küzdelmet az utóbbi három találkozó közül éppen soros ellenfelünk egriek elleni mérkőzése hozta. Az MKB Euroleasing Fehérvár KC igen változatos, fordulatos találkozón győzte le végül 9 ponttal az egrieket.

Az MKB Euroleasing Fehérvár KC-ről

Az MKB Euroleasing Fehérvár KC csapata a nyugati-csoportban 16 győzelemmel és 6 vereséggel a 3. helyen zárta az alapszakaszt. Hazai pályán 10 győzelem és 1 vereség, idegenben 6 győzelem és 5 vereség volt a fehérváriak mérlege. A rájátszás első fordulójában az egrieket fogadták és szoros találkozó 89-80-ra győztek. Azaz, vendégek számára is jól kezdődött a bajnoki címért és a helyezésekért az elmúlt hét végén kezdődött mérkőzéssorozat. A fehérváriakat mindenképpen motiválhatja ez a győzelem, hiszen így már csak egy győzelemnyi a lemaradásuk az egriekkel szemben, s kiemelkedő szereplés esetén még a dobogóra is odaérhetnek. Ehhez azonban bravúrokra is szükségük lesz a folytatásban. Például arra, hogy Jászberényben győzzenek. Ez pedig már csak azért sem tűnik könnyűnek, mert a mieink több mint két éve veretlenek hazai pályán, s a négy hazai találkozó megnyerése esetén biztos, hogy bajnokként zárhatják a 2010/2011-es szezont.
A fehérváriaknál különösen három játékosra érdemes nagyon figyelni. Jaroslav Gorski 21,24-es pontátlaggal rendelkezik (21 találkozón lépett pályára), míg Madár András 20,08 (12 mérkőzés) és Hidi Tamás 19 pontos átlaga (13 mérkőzés) is figyelemre méltó. Közülük Gorski (30 pont) és Hidi (17 pont) szerepelt az egriek ellen.

Az MKB Euroleasing Fehérvár KC elleni találkozót a Szakáll István dr. (Budapest), Bogárdi János (Kecskemét), Józsa András (Budapest) bírói hármas vezeti.

Kedves JKSE szurkolók - Mindenki fehérbe!

A nagyvilágban számos módja kialakult már annak, hogy egy csapat szurkolótábora a külsőségekben is jelezze, hogy kedvencei mellett van. A kosárlabda szurkolóknál megszokott dolog például a „nagy vizeken” túl, hogy egy-egy csapat szurkolói egyszínű pólóban szurkolják végig csapatuk hazai mérkőzéseit.

A JKSE vezetése és csapata azzal a kéréssel fordul szurkolóihoz, hogy a rájátszás négy hazai mérkőzésén mindenki fehér felsőben szurkolja végig mérkőzéseiket.

Szurkoljunk együtt, egy színben a JKSE bajnoki sikereiért!

Mindenki fehérbe! Hajrá JKSE!

Az 1-8. helyért folyó rájátszás 1. fordulójának eredményei:

SMAFC-NYME – Jászberényi KSE 73-74 (19-23, 22-22, 10-13, 22-16)

MKB Euroleasing Fehérvár KC – EKF-Eger-HÉSZ SE 89-80 (23-27, 32-13, 7-23, 27-17)

B-Beton Bonyhádi KSE – EnterNet Vásárhely 110-76 (30-14, 22-24, 32-14, 26-24)

Veszprémi Egyetem – Budapesti Honvéd SE 86-67 (19-13, 20-15, 24-23, 23-16)

A rájátszás második fordulójának párosítása:

Április 15. – péntek

Jászberényi KSE – MKB Euroleasing Fehérvár KC
Belvárosi Általános Iskola Bercsényi úti játékcsarnoka 19.30 óra

EKF-Eger-HÉSZ SE – SMAFC-NYME
Eger, 18.00 óra

Budapesti Honvéd SE – B-BETON Bonyhádi KSE
Budapest, 19.00 óra

Április 16. – szombat

EnterNet Vásárhely – Veszprémi Egyetem
Hódmezővásárhely, 18.00 óra