Nagypálya

Most sem sikerült.


Úgy látszik, a hazai pálya továbbra sem kedvez a jászberényi focistáknak, mert továbbra is várat magára a hazai győzelem. >

Győzelem Martfűn


Hetek óta jó formában játszik Jászberény labdarúgócsapata, ám a helyzetkihasználással gondjaik voltak a fiúknak. Eddig. A hétvégén ui. Marfűn már, négyszer is megzörgették a vendéglátók kapuját. >

Győzelemmel hangoltak Marfűre


Jászberény labdarúgó csapata ma (szerda) délután a Magyar Kupában lépett pályára. A berényi alakulatnak nem okozott gondot a megyei II. osztályban szereplő házigazdák legyőzése. >

Sírból hozták vissza az egy pontot


Továbbra sincs szerencséje a jászberényi focicsapat csatárainak. A Csépa elleni hétvégi meccsen az első félidőben számtalan helyzetet dolgoztak ki, ennek ellenére a végén, a döntetlennek örülhettek. >

Nem bírtak Füreddel

Jászberény megyei I. osztályban szereplő labdarúgó csapata a - pontveszteség nélküli – listavezető Tiszafüred otthonába látogatott szombaton délután. Nem játszottak rosszul fiatalok, sőt sok helyzetük is volt, de ezúttal ez sem volt elég. >

Döntetlen Túrkevén is

Szinte lekopírozták a berényi focisták a múlt heti meccset, azaz ismét döntetlent játszottak és ismét a legvégén egyenlített az ellenfél. >

Ha a kapufákért is járna pont…


Jászberény labdarúgó csapata lejátszotta első hazai bajnoki mérkőzését, a megyei I. osztályban. 85 perc elteltével úgy nézett ki, hogy ismét bezsebeli a három pontot a berényi alakulat, ám a vendégek ezt másképp gondolták. >

Győzelemmel kezdtek a focisták (megyei eredmények)


Jászberény felnőtt csapata megkezdte a pontvadászatot a labdarúgó megyei I. osztályban. Nos, a bemutatkozás igen jól sikerült, hiszen idegenből hozták haza a három pontot. >

Újabb edzőmeccs

Jászberény megyei I.osztályban induló labdarúgó csapata, újabb edzőmérkőzést játszik. >

Új focicsapat Jászberényben

Amint azt tegnap közzétettük, lejátszotta első edzőmeccsét Jászberény új felnőtt labdarúgó csapata. A fiúk két edzés után már, edzőmeccset is játszottak tegnap, azaz szerdán délután... >

Jász edzők, csángó focisták

Testvértelepülésünkön, Gyimesfelsőlokon járt a JSE küldöttsége. Nem pusztán baráti látogatáson jártak, hanem minden nap, edzéseket tartottak a helyi gyermek, ifjúsági és felnőtt focisták legnagyobb örömére. Erről kérdezem Pomázi Gábort a JSE elnökét, Eszes Kornél és Czigány Zoltán edzőket. Az interjú végén olvashatják Fikó Szilveszter a GYSE elnökének köszönő szavait. A program útiköltségét a Testvérvárosi Közalapítvány pályázatán elnyert támogatásból sikerült fedezni. >

Labdarúgás – kezdődik a szezon

Megkezdődött a küzdelemsorozat a labdarúgó NB III-ban, továbbá a megyei I. osztályban is. >

Tartalom átvétel