Női röplabda Extra Liga… Egy újabb jászberényi lépés előre

Csütörtök este két csalódott csapat két még csalódottabb edzővel készült a Jászberényi VT – UTE mérkőzésre. A vendéglátók sima vereséget gyűjtöttek be legutóbb a Vasas Óbuda otthonában, míg az egyébként remekül rajtoló vendégek a saját csarnokukban szenvedtek ugyancsak sima vereséget a FATUM Nyíregyházától. Ráadásul ehhez mindkét oldalon meglehetősen harmatos teljesítmény társult. És ha még ez sem lenne elég az M4 Sport élőben közvetítette az összecsapást.

Minden esetre a két szurkolótábor érezte, hogy nagy szükség van kedvenceiknek a támogatásra, így remek hangulat fogadta a játékosokat. Az már az első percekben kiderült, hogy izgalmas estének néz elé a mintegy 400 néző és a tévékészülékek előtt ülő szurkolók is. A nyitó játszma végig nagyon szorosan alakult. Váltott vezetés mellet gyűjtögették a pontokat a csapatok. Az már jelentős előnynek számított ha valaki három ponttal „meglógott” ellenfelétől, de mire ezt kimondtuk máris egyenlő volt az állás. A hajrára fordulva az UTE szerzett két pontos előnyt, de egy szemvillantás alatt már a Jászberénynek volt szett labdája, amit akárcsak egy hete a BRSE ellen, azonnal ki is használt. (25 : 23).

A folytatásban erősítettek a vendégek és úgy tűnt felébredtek Csipkerózsika álmukból és elkezdték érvényesíteni a papírformát – ami javukra szólt. Végül is minden gond nélkül egyenlítettek (20 : 25). Az leginkább az UTE stábjának tűnt fel, hogy a vendéglátók mínusz nyolcnál sem adták fel és szívósan küzdöttek minden labdáért, de ez a vendég játékosokban nem igazán tudatosult.
A harmadik szett hazai vezetéssel indult de tulajdonképpen az előzőnek a másolata volt játékostól, attitűdöstől, küzdelmestől együtt. A végén pedig újra vendég siker, ahol ismét csak húsz pontig jutott a vendéglátó. (20 : 25). Az újpesti játékosok arcán a „úgyis behúzzuk valahogy” kifejezés látszott, míg az edzőkén mintha egyre komorabb vonások jelentek volna meg.

A negyedik felvonásban sokáig úgy nézett ki, hogy a játékosok jobban képben voltak a szituációval, mint edzőik, hiszen a negyedik szett hajrájára az UTE nem kevesebb, mint nyolc pontos előnnyel fordult… De ekkor még nem volt vége, legalább is a hazaiak szerint, akik pontról-pontra farigcsálták hátrányukat és egy 12 – 2-es periódussal már nekik volt játszmalabdájuk, amit az addigra leginkább a hitetlenkedés miatt szemüket dörzsölgető vendég játékosok ellen simán ki is használtak… (25 : 20). Egyenlő… Azért nem véletlen, hogy az újpesti padon nem volt akkora az elégedettség az előző megnyert két játékrész végén.

Jöhetett az ötödik a mindent eldöntő összecsapás. A forgatókönyv nem változott, úgy folytatódott, ahogy eddig zajlott. Legfeljebb annyi volt a különbség, hogy most már a vendég játékosok is érezték, hogy nem csak egy pontot, de akár a mérkőzést is elveszhetik. Hamar előnybe kerültek, de a Jászberény az utolsó hajrára fordulva vissza vette a vezetést, azonban a befejezésre elfogyott a figyelem, így az UTE szerezte meg a végső győzelmet jelentő pontot.

Jászberényi VT – UTE 2:3 (23, –20, –20, 22, –12)

Egy több, mint két órás izgalmas csatát láthatott a közönség, amely végül vendég sikert hozott, de minden bizonnyal a jászberényiek távozhattak jobb szájízzel, dacára a vereségnek. A két edzőből pedig már csak az egyik volt csalódott… paradox módon a győztes csapaté.

A fotóra kattintva a galériában látható ennek a remek estének a képes összefoglalója.