Van képem hozzá… Jelenetek egy kávéházból – Zacc

Jászberényben az elmúlt szombaton rendezték a Múzeumok éjszakáját. Az egész napos esemény folyam bőséggel kínált válogatási lehetőséget az érdekesebbnél-érdekesebb programokban. Én sajnos csak a késő délutáni órákban tudtam bekapcsolódni ebbe a forgatagba. Ez az oka, hogy csak a Jászsági Hagyományőrző Egylet új bemutatójáról tudtam képes riportot készíteni.

Éppen egy éve annak, hogy ugyanezen program sorozat részeként került bemutatásra a Jász múzeum oldalában az Imádok élni című darab, ami azóta több jászsági településen is nagy sikert aratott. Nem régiben pedig visszatért Jászberénybe is. Az alkotók és szereplők úgy gondolták, hogy akkor nincs megállás és a múlt század hatvanas-hetvenes évei után a századelő hangulatába invitálják az érdeklődőket. A helyszín Jászberény első kávéhaza, a szereplők, történetek éppen olyan jellegzetesek, mint a boldog békeidők nagyvárosi kávéházaiban, csak éppen helyi ízekkel megfűszerezve. Csupa ismerős alak, a főpincértől cselédlányokon, a helyi „média” már akkor sem túlfizetett képviselőjén, a nőegylet illusztris „nagyáságáikon” – és még folytathatnám a sort - keresztül a „villámléptű” vécésnéniig. Remeg párbeszédek, kuplék – ami külön megsüvegelendő élő zongora kísérettel –, jelenetek füzére ajándékozta meg a szépszámú közönséget egy derűs másfél órával. Igaz ezt a kort már a jelenlévők közül nem ismerte személyesen senki, mégis az volt az érzésünk, sok nevetés közötti lélegzetvételnyi szünetekben, hogy a kép nagyon hiteles.

Én ugyan nem vagyok színház értő, annak ellenére, hogy elég sok lehetőségem nyílik előadásokon fotózni, de nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy megemlítsem, remekül sikerült a szerzőknek a jelenetekhez a legmegfelelőbb szereplőket megtalálni. És ez a több, mint húsz fős „társulat” esetében nem kis bravúr. Mindenki színpadra léphetett, aki csak akart és kapott neki való szerepet, amit láthatóan élvezett is. Ahhoz pedig nem kis bátorság kell, hogy valaki többszáz ismerős elé kiálljon táncra perdüljön és élőben szólót énekeljen.

Ezek az előadások, pedig nem csupán egy korábbi időszak életébe engednek bepillantást, hanem példát adnak a hajdan volt közösségi életből is, hiszen a két világháború között, szinte minden jászberénnyi településnek volt színjátszó köre, valamilyen kórusa, vagy egy fúvós zenekara. Megjegyzem a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban ma is elképzelhetetlen, hogy egy falunak ne lenne legalább egy ilyen csoportja, aki a település ünnepén mindig színre lép.

Mindenesetre az már most borítékolható, hogy ez az előadás is be fogja járni a Jászságot. Addig is egy szokatlanul bő képes összeállítás látható a – fotókra kattintva – galériában.