Van képem hozzá… XXVI. Csángó Fesztivál - Főtéri vigaszságok.

Most tényleg van képem hozzá, hiszen szokásomtól eltérően egy bő galériát készítettem a szombati és vasárnapi eseményekből. Ezúttal a felvonulás volt a főszereplő. A színpad egy kicsit háttérbe szorult, pontosabban a környékével voltam inkább elfoglalva.

Az évek során megtapasztaltam, hogy nem lehetséges átfogó képet adni erről az öt napos forgatagról, ezért teljesen elfogultan mindig kiválasztok néhány programot és nézőpontot, amit igyekszem bemutatni. Szerencsére a Jászság Népi Együttes részéről fél tucat fotós van jelen a rendezvényen és még jó néhányan készítenek képeket. Így nem kell attól tartani, hogy a közösségi oldalakon megjelenő képek nem adják vissza ennek a fesztiválnak számtalan színét. Én meg maradhatok a kiszemelt szeletnél…

Szóval idén a szombat – vasárnap első sorban a táncosokra, zenészekre összpontosítottam és igyekeztem sok portrén keresztül bemutatni a résztvevőket. Nagyon érdekes, hogy a magyarok gyakorta szégyenlősen elfordulnak, kényszeredetten mosolyognak a kamerába, netán finoman jelzik, hogy köszönik, de nem kérnek képet. A külföldiek, beleértve a határon túli magyarokat is kedvesen, felszabadultan állnak meg, önfeledten mosolyognak, akárki is akar róluk fényképet készíteni. Bár már évek óta feltűnt ez a jelenség, de magyarázatot még eddig nem találtam rá… de lehet, hogy nem is lényeges… így van és kész.

Van még egy „rejtély”, aminek nem tudom a megoldását. Már többször gondoltam rá, hogy szóba hozom, de ezúttal már nem siklok el felette. Nevezetesen van egy hagyományőrző csoport, aki évek óta a felvonulás végén halad szakadatlanul pattogtatva ostoraikat, fújva kürtjeiket. Ez a fesztivál a néptánc és a népzenei hagyományok őrzéséről szól, különös tekintettel a Csángó kultúra értékeire. Akárhogy is próbálok kapcsolatot keresni a fesztivál szellemisége és egy sok évszázaddal ezelőtti hagyományok ápolásával – ha jól gondolom – foglakozó csoport között… sehogy sem sikerül. Bár ez a szervezők dolga, de nekem, aki elég sok éve vagyok a Csángó Fesztiválok körül az a véleményem, hogy egy ilyen csoportnak nincs helye a felvonuláson, egyszerűen azért mert nincs köze ezekhez a hagyományokhoz. Félreértés ne essék nem célom száműzni ezt a csoportot a felvonulásról, csak számomra nem értelmezhető a jelenléte… pedig szeretném érteni.

Visszatérve a főtéri hangulathoz… remek volt, mint mindig. A színpad mögött különösképpen, ahol a fellépésre váró, vagy azt maguk mögött tudó csoportok önfeledten zenéltek, táncolgattak. Ott volt az igazi fesztivál hangulat, bár jártamba-keltem mindenütt azt láttam, hogy pezsgett az élet.

Hogy egy csipetnyi színpad is maradjon, azért a Parno Graszt szombat esti fergeteges koncertje – azért a hangosítás lehetett volna jobb – is megérdemel néhány fotót. Még ha ezúttal nem is voltam olyan bevállalós, mint tavaly, amikor a közönség közül fotóztam…

Lassan kialszom magam, így nem csak az utolsó galéria kerül a helyére, de már azon gondolkozom, hogy jövőre mi lesz az a kiszemelt terület, amit a képeim középpontjába fog kerülni…
Addig is a fotókra kattintva megnyílik az ezúttal valóban a szokásosnál terjedelmesebb galéria.