Profil… Igaz „mese” az arctalan arcról

Rövid időn belül tért vissza a Főnix Fészek Műhelyház deszkáira Zambrzycki Ádám. Igaz tavaly októberben még koreográfusként volt csak jelen, szerda este már, mint táncos is megmutatta magát. Ami viszont változatlan maradt, hogy ezúttal is egy kemény témát ültetett át a mozdulatok nyelvére. Akkor a táncosnők vallottak arról kíméletlen őszinteséggel, hogy mi van a felszín alatt a táncosok világában, ezúttal pedig napjaink szinte mindent magával rántó közösségi média világában merítette meg nézőit.

Talán már alig akad olyan aki ne tudná, hogy a korábban csak a képző- és fotóművészet által használt kifejezés a "profil" az utóbbi időkben az egyik legtöbbet használt szóvá vált. De mi is van napjainkban mögötte? Az egyediség, vagy inkább az egyformaság? A bezárkózás egy felfeszíthetetlen álarc mögé, vagy a valahova tartozás eszköze? Hol van a határ a valós arc és az ezeken a közösségi felületeken megjelenő formája között? Egyáltalán van-e olyan pillanat, amikor már az utóbbi válik meghatározóvá és ehhez idomul a valódi arc? Mi történik, amikor az ember szembesül a valódi képével? Melyik az igazi, amit a tükör mutat nekem, vagy, amit én mutatok a világnak? Milyen hatása van mindennek a napi életünkre. Egy sor súlyos kérdés…

Nem várhatja senki komolyan, hogy ezeket a feladványokat egy kortárs tánc előadás megválaszolja. Nem is tesz kísérletet rá. A legfontosabb küldetésének – legalább is az én olvasatomban – azonban eleget tesz. Nevezetesen annak, hogy felteszi azokat a kérdéseket, amelyeket a válaszoktól való félelmünkben mi nem teszünk fel magunknak. Ebben az esetben mindegy, hogy személyesen, vagy korunknál fogva gyermekeink, esetleg unokáink révén vagyunk érintettek. Ami biztos, hogy szinte mindenki érintett ezekben a gondolatokban.

A táncosok összes eszköze a testükön kívül egy-egy laptop, néhány nyugtalanító képkocka és az időnként dermesztő fények voltak. Ezek is elegendőnek bizonyultak Sebestyén Tímea - Simet Jessica - Zambrzycki Ádám triónak, hogy megmerítsék a nézőiket ebben a közel sem csodálatos világban.

Sajnos ezúttal is azok hiányoztak a nézőtérről, akiknek igazán ezek a kérdések szólnak… a fiatalok. Pedig ezúttal is egy remek előadásról maradtak le. Talán nem tudtak róla… talán ezúttal is érdektelen maradt az elgondolkodtató téma – persze egyszerűbb egy könnyed darabot választani, ha egyáltalán olyat is valasztanak… talán … de nem is folytatom, mert már egy kicsit én is beletörődtem. Szerencsére vannak olyan művészek, akiknek ez az élete és ők nem törődnek bele abba, hogy sokszor maroknyi közönség előtt táncoljanak és boncolgassák mindennapjaink feszítő témáit.

Én mindenesetre ezúttal is elkészítettem a magam képriportját, amit a képre kattintva a galériában lehet elérni.