Tajvanból hozhat gyártást Jászfényszarura a Samsung
Bővítheti jászfényszarui tevékenységét az ország harmadik legnagyobb gyártója.Mint azt a hir24.hu hírül adta, május elejétől új gyártósort állít be a Samsung jászfényszarui gyárába. Az új soron televízió-kijelzőket gyártana a cég itt, Európa egyik legnagyobb televíziógyárában. Piaci forrásokból úgy tudjuk, a gyártást Tajvanból hoznák át Jászberény mellé. A Samsung magyarországi képviselete nem kívánták sem megerősíteni, sem cáfolni a hírportál információt.
A döntés azért is lenne meglepő, mert ritkaság, hogy Magyarországra hozzanak munkát az alacsonyabb bérszínvonalú távol-keleti gyárakból. A jászfényszarui gyárban jelenleg évi több millió LCD-televíziót és set-top boxot gyártanak, ezt egészítheti ki a kijelzők gyártása.
A magyar cég 2010-ben 27 százalékkal növelte árbevételét, amely így csaknem ezermilliárd forintot tett ki, s a Nokia komáromi telephelye után a második legnagyobb magyarországi elektronikai gyárává tette. Így az Audi és a Nokia után Magyarország harmadik legnagyobb gyártója.
A 2010-es növekedés szinte kizárólag a külföldön eladott tévékből származott: Magyarországon ugyanis harmadára esett a cég bevétele 2010-ben. Ez amúgy nem volt könnyű év a cég számára: nyeresége szinte elpárolgott, a 2009-es 40 milliárdos eredmény a tizedére esett, s a személyi jellegű ráfordítások tíz százalékos csökkenése is arra utal, hogy többet kellett kevesebb emberrel előállítani. Az év során csaknem ötszázzal kevesebb munkást foglalkoztattak átlagosan, bár a szellemi dolgozók számát növelték. A hir24.hu úgy tudja, 2011-ben nem volt radikális ingadozás a cég létszámában.
(fotó: tesztpad.hu)
- A hozzászóláshoz belépés szükséges