Képviselő-testületi ülés

Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. március 14-én (szerdán) 10:00 órai kezdettel rendes, nyílt ülést tart a Városháza nagytermében. A bátrabbak a helyszínen is végig kísérhetik az ülést, aki azonban a várospolitikusoktól biztos távolságot választva inkább a tv közvetítés elé telepedik majd le, nem árt ha lesz mellette pár zacskó chips és popcorn, mert szép hosszú listát alkotnak azok az előterjesztések, melyek a tervezett napirend szerint a testület elé kerülnek majd…. >

Szórakoztató programok sora az ünnepi hétvégén

„Forradalmian új hétvégét” – azaz érdekesebbnél érdekesebb programokat ígérnek a nemrég újjászerveződött Jászkerület Nonprofit Kft. munkatársai március 15-ére és az azt követő napokra - tudhattuk meg az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatón. >

A Jászság ismét színvonalasan képviseltette magát az Utazás Kiállításon

A 35. Nemzetközi Utazás kiállítás és vásár külföldi díszvendégeként Lengyelországot köszönthettük, míg a hazai városok közül Debrecen kapott kiemelt figyelmet. A rendezvény kulturális díszvendége az idén 110 éves halasi csipke volt. A kiállítással egy időben további bemutatók is zajlottak. Így a szokásos módon igen sok érdekességgel találkozhatott az, aki március első hétvégéjén kilátogatott a Hungexpo területére. >

Alkalom szüli...

Hétfőn délután két, utcán parkoló gépkocsit törtek fel Jászberényben. A Nissan első ablaküvegét betörték és az első ülésen hagyott táskát emelték ki, melyben készpénz és iratok is voltak. A másik gépkocsi hátsó ablakát törték be, mivel annak hátsó ülésén egy hátizsákot és egy futócipőt hagyott szem előtt a tulajdonosa. A tolvaj kiemelte a cipőt és a táskát is, melyben készpénz és bakkártya is volt. >

A Szent Korona ereje

Március 7-én, 17 órától a HAZATALÁLÁS sorozat keretében a magyar Szent Korona ereje, szentsége és misztériuma lesz Szántai Lajos történész előadásának témája.
A nagysikerű programsorozat legújabb részének a Jász Múzeum ad helyet. >

Három áldozata van a szombat éjszakai balesetnek

Hárman – egy 35 és egy 31 éves férfi, valamint egy 9 éves kislány a helyszínen életét vesztette - öten pedig megsérültek abban a balesetben amely szombat éjszaka történt a 31-es főúton, Jászjákóhalma és Jászapáti között. >

Gyimesi muzsikusok a jászsági bíró udvarában...

Lassan de biztosan közeledik a március 15-i hétvége egyik legizgalmasabb és leglátványosabb programja – programsorozata - az első alkalommal megrendezett Folkszombat. Kocsán László, aki a szervezők nevében hétről hétre csigázza érdeklődésünket a részletekkel, ezúttal Tímár Viktor gyimesi prímás és Antal Tibor csángó énekes koncertjéről, és „A jászsági bíró udvarába…” című új, egyrészes műsorról ad bővebb információt. >

Látogatási tilalom a jászberényi kórház osztályain

A terjedő influenzajárvány miatt látogatási tilalmat rendeltek el a jászberényi Szent Erzsébet Kórház szülészet-nőgyógyászati, valamint csecsemő- és gyermekosztályán. A március 1-től kezdődő tilalomról a kórházat működtető nonprofit közhasznú kft. ügyvezetője saját hatáskörben hozott döntést. >