Megújult a nádori zeke

A Jász Múzeum különleges kiállítási darabot tár látogatói elé. Mint Hortiné dr. Bathó Edit a múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta, a most rendbe hozott, az 1830-as évekből származó zekét a legenda szerint a legmagyarabb Habsburgnak tartott és a Jászságban széles körben tisztelt József nádor, a jászkunok örökös főkapitánya viselte. >

Rendkívüli testületi ülés Jászberényben

Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. február 29-én 09:00 órai kezdettel rendkívüli, nyílt ülést tart, melynek napirendjén két előterjesztés megtárgyalása szerepel. >

Folkszombat Jászberényben

Olyan összetett programsorozatnak lesz otthona a jászberényi mozi épülete, március 17-én szombaton, nemzeti ünnepünk alkalmából, melynek részei, ha mindenre kiterjedő figyelemmel szeretnénk leírni, nagyon sok helyet igényelne. Így a szervezők nevében Kocsán László az elkövetkező négy héten, négy részre bontva mutatja be olvasóinknak,a programokat. A program szervezője a Jászkerület Nonprofit Kft. és a jászberényi székhelyű Országos Néptánc Baráti Kör Egyesület. >

Márciusban mutatkozik be a japán piacon a Jászberényben gyártott porszívó

Az Electrolux Jászberényben gyártott termékekkel erősíti jelenlétét a japán porszívópiacon. A vállalat Háztartási Kiskészülékek Szektorának célkitűzései közé tartozik az erős jelenlét kiépítése új piacokon, köztük Japánban és Dél-Amerikában. Az Ergothree névre keresztelt porszívó az első termék, amelyet kifejezetten a japán piacra jellemző, speciális igényeknek és magas elvárásoknak megfelelően terveztek és gyártanak a hazai gyáregységben. >

Műszaki bál 2012

Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg február 18-án a Műszaki Bált, ám a műszakiak már hosszú-hosszú évtizedek óta bizonyítják: összetartó, szoros baráti szálakkal bíró közösségről van szó. Erről Szikra István beszélt, aki a szervező Gépipari Tudományos Egyesület Háztartás Gépek Szakosztálya nevében köszöntötte a bálon megjelent vendégeket. Felidézte az egykori „Műbulik” hangulatát, de azt a szakmai légkört is, melyben a mostani, idősebb nemzedék örömmel tapasztalhatta meg az akkori nagy öregek támogatását és barátságát. Persze abbéli reményét is kifejezte, hogy a mai fiatal nemzedék ugyanúgy érzi ezt a bizalmat… Így vagy úgy, a különböző generációk láthatóan remekül érezték magukat a Déryné Művelődési Központ nagytermében tartott bálon. >

A Főplébánia kincsei

A Nagyboldogasszony Főplébániával ismerkedhetnek meg azok a látogatók, akik február 27-én élnek ezzel a nem mindennapi lehetőséggel. Az Idegenvezetők Világnapja alkalmából szervezett eseményre a vendégeket 17 órára várják a Szent István Házba, ahonnan Szántó József apát-plébános vezetésével indulhatnak a plébánia, illetve az épület kincseinek felfedezésére. >

Politika és költségvetés

Bauer Tamás közgazdászt, a Demokratikus Koalíció alelnökét látja vendégül Dr. Gedei József önkormányzati képviselő február 22.-én (szerdán) 17.00 órakor. A fenti címmel meghirdetett lakossági fórumra a Pelyhesparton kerül sor, a Puskin sétányon található Nyugdíjas Klubban. >

Budai Lóránt: Irgalmatlan igazságtalanságok vannak Jászberényben

A cafetéria megszüntetése, új adónemek bevezetése, a víz- és csatornadíj - infláció mértékét meghaladó- emelése, emellett prognosztizálható tömeges elbocsátások… irgalmatlan igazságtalanságok vannak Jászberényben - kezdte a hét közepén tartott sajtótájékoztatóját Budai Lóránt. A Jobbik képviselője a párt szimpatizánsainak gyűrűjében várta a sajtó képviselőit, mintegy hitelesítve azt a kijelentését, hogy a neki tulajdonított „baromságok” nem pusztán a saját szüleményei, hanem – ahogy mondja - tekintélyes számú városlakó véleményét fejezik ki. >