Közel 120 programmal várják a vendégeket

Ma délután, két kiállítás megnyitásával, kezdetét vette a Jászberényi Nyár - Vigadalmi Napok ez évi rendezvénysorozata, mely augusztus 20-ig közel 120 programmal várja a jászberényieket, illetve a városba látogatókat - tudtuk meg Gedei József polgármester és Sas István, a Déryné Művelődési Központ igazgatójának közös sajtótájékoztatóján. (Hogy a témában mennyire jó az összhang a város és a szervezők között, azt jól illusztrálta a két vendéglátó véletlenszerű hasonló öltözködése, a közel egyforma mintázatú csíkos inggel és a nyakkendő nélküli zakó viselettel.)

Mint a polgármester elmondta, a Jászberényi Nyár rendezvényeit hétmillióval, a Csángó Fesztivált 6,6 millió forinttal, a nyári színházi produkciókat pedig összesen 3,4 millió forinttal támogatja az idén Jászberény önkormányzata. Közvetett támogatásként pedig megemlíthető a Szabadtéri színpad illetve a Víz utcai néptánc székház felújítása, melyeket jövőre már remélhetőleg használhatnak a jubileumi rendezvénysorozat résztvevői.

Mert bizony, jövőre jubilál az akkor már 15. alkalommal megrendezett Vigadalmi Napok, miként a Csángó Fesztivál is, melyet huszadszor szerveznek majd meg. Kiemelkedő év lesz tehát a következő, de az idei is minden eddiginél gazdagabb kínálattal várja a vendégeket - vette át a szót Sas István. A nézőszám szerencsére folyamatosan emelkedik, tavaly 60.000 látogatója volt a programsorozatnak, kiknek 10%-a vendégként érkezett Jászberénybe. Idén újdonságként, 500 kérdőívvel szeretnének képet kapni az ideérkezőkről, a szervezők későbbi munkájának hatásosabbá tétele érdekében.

A közel 120 eseménynek vannak alappillérei, melyek hosszú évek óta nagyszámú közönséget vonzanak. Ilyen a már említett csángó Fesztiválon kívül a Mézvásár, a Jász-Expo, de a Főtemplomi Hangverseny is. Ezek mellett természetesen újdonságokkal is lehet találkozni. Új helyszínként szerepel például a Kőnig terasz, programok terén pedig a Pedagógus Kórustalálkozó (ahol 800 fő énekel egyidejűleg a városban) vagy ifj. Sánta Ferenc és barátainak Szabadtéri színpadi műsora érdemel említést.

A rendezvényeket a lehető legtöbb helyen propagálják, plakátok, szóróanyagok készülnek és a szokásos műsorfüzethez is hozzá lehet jutni a Tourinform irodában, ahol az eseményekkel kapcsolatos tájékoztatással is állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Idén is sok civilszervezet vesz részt a programok szervezésében, kivitelezésében. A város támogatása mellett pedig – igaz a korábbiaknál szerényebb mértékben – pályázati pénzeket is tudtak szerezni, így a Nyár kétmillió, a Csángó Fesztivál további hárommillió forinttal gazdálkodhat. A Csángó programok nélkül így a Jászberényi Nyár (5-7 milliós jegybevétellel is számolva) idén összesen 16-18 millió forintból valósulhat meg – mondta Sas István, aki kéri a berényiek türelmét és ígéri, hogy a programokat este tíz óráig igyekeznek befejezni, egy - két főtéri nagyrendezvény kivételével. Reméli azonban, hogy az az élmény, melyet a kultúrális események nyújtanak majd, feledteti a néha előforduló zajok vagy útlezárások okozta problémákat.

A részletes programot megtalálhatják a rendezvény honlapján ( www.jaszberenyinyar.hu ), illetve mint a rendezvénysorozat online hírforrása és médiatámogatója, honlapunk is folyamatosan közli az aktualitásokat.