Lerakták a jövő könyvtárának alapjait
Könyvtárosok és könyvtárlátogatók számára egyaránt örömteli fejlesztést hajtottak végre a Jászság nyolc könyvtárában. Az új informatikai eszközök segítségével, a technikai háttér korszerűsítésével soha nem volt lehetőségek nyílhatnak meg, avagy egyúttal befektettek a jövőbe is. Szerdán projektzáró rendezvényen ismerhettük meg a beruházás részleteit.
A Jász-Portál Könyvtári „Tudásdepó-Expressz” a Jászságban címet viselő projekt története 2008 nyarán kezdődött, majd a szeptemberben beadott pályázattal folytatódott. Miután az önkormányzatok a közművelődési intézmények számára is kevesebb forrást tudnak biztosítani, ezen a területen is az európai uniós pályázatok segítségével nyílt esély az előrelépésre.
Hét jászsági település – Jászberényen kívül a városunkhoz tartozó Portelek, valamint Jászapáti, Jászfényszaru, Jászárokszállás, Jászkisér, Jászladány és Jászdózsa – könyvtáraiban, összesen 70 millió forintos értékben korszerűsítették az eszközparkot, illetve teremtették meg a fogyatékkal élők számára is az elérhetőséget. A száz százalékban uniós támogatással megvalósuló beruházás erősítette a könyvtárak együttműködési lehetőségeit, és módot ad az összehangolt jászsági tudás- és kulturális bázis megteremtésére, elérhetővé téve az intézményekben fellelhető összes dokumentumot.
Szabó Jánosné, a jászberényi Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatója, s egyben a projekt vezetője kiemelte, rengeteg tapasztalatot szereztek az elmúlt időszakban, jelentős többletmunkát végeztek, de a végeredményt tekintve megérte a fáradozás. Sinka Tamás informatikai felelős elmondta, 242 berendezéssel gyarapodtak a könyvtárak, nagy előny, hogy egységes géppark áll rendelkezésre, mely gyorsabb működést biztosít, s egyben a környezetvédelmet is jobban szolgálja. Korszerű monitorok, a zajszint csökkenése is emeli a „komfortfokozatot”.
Nagy Nikolett szakmai felelős az integrált könyvtári rendszer előnyeiről szólt, mellyel megvalósulhat a szolgáltatások színvonalának emelése. Lehetővé válhat például az olvasó számára, hogy saját maga hosszabbíthassa meg lejáró kölcsönzését, vagy, hogy a lejáró határidőre e-mail-ben vagy sms-ben figyelmeztessék. Az egykori cédulás keresést felváltó TextLib katalógus a könyvtárosok munkáját is egyszerűsíti.
A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Karának könyvtárában szintén jelentős fejlesztések történtek a projekt keretében. Sominé Fenyvesi Olga, a könyvtár vezetője elmondta, az úgynevezett RFID technológia megkönnyíti a könyvek azonosítását, kezelését, s az esetleges lopások megakadályozását is segíti.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges