Van képem hozzá… „Mi erre megyünk…” a Jászság Népi Együttes gála műsora.

Már-már az elvonási tüneteket véltem felfedezni a jászberényi néptánc és népzene rajongókon az utóbbi időben. Ez nem is csoda, hiszen már jó néhány hónap eltelt a Csángó Fesztivál óta, így hát népzene és néptánc nélkül voltunk. Szerencsére a Jászság Népi Együttes gondoskodott róla, hogy ne kelljen tovább böjtölnünk. Január 24-én délután a jászságisok egy borítékolhatóan remek gálára várták az érdeklődőket a Lehel Film- Színházban.

Elég volt csak gyorsan átfutni a fellépők névsorát és egyértelmű volt sokunk számára, hogy ott a helyünk. Ez pedig egyet jelentett azzal, hogy egyetlen szabad hely sem volt a moziban. A „Mi erre megyünk…” című összeállítás egy táncos, zenés körutazás volt Erdély és a kis Magyarország területén, kezdve a Jászságtól, Somogyon át egészen Kalotaszegig. Akik pedig táncos zenész „idegenvezetőink” – az idézőjel azért is indokolt, mert a közönség számára ezek bizony már jócskán ismert és szeretett tájak – voltak, a tejesség igénye nélkül a Jászság Népi Együttes, Pál István „Szalonna” és barátai, Fundák Kristóf és Fundák Kaszai Lili. De megcsodálhattuk először berényi színpadon Busai Borit és csibész mosolyú táncos párját Mahovics Tamást is, akik nem csak tüneményes személyiségükkel, hanem remek táncaikkal is azonnal levették lábáról a közönséget. Úgy, hogy megbizonyosodhattunk róla, hogy méltán jutottak a „Fölszállott a páva” gyermek vetélkedő döntőjéig. Nem volt meglepő, hogy nem csak egy-egy szám végén, hanem gyakorta közben is felhangzott a vastaps...

A hír már csak hab volt a tortán, hogy az elmúlt év októberében a CIOFF (folklór fesztiválok nemzetközi szövetsége) a Csángó Fesztivált az általa képviselt értékek és színvonala alapján beválasztotta a legértékesebb fesztiválok közé. Ez hatalmas elismerés, hiszen ezt a minősítést a több ezer fesztivál közül alig kétszáz ötven tudhatja magáénak. Többek között ennek köszönhető, hogy a Jászság Népi Együttes képviseli hazánkat a 2016. évi Folkloriádán Mexikóban.

A remek programot egy remek hír zárta, amit pedig a szokásos örömtánc követett az ugyancsak szokásos vastaps kíséretében.

Képes összefoglaló a fotóra kattintva a galériában látható.