Pure Blues… egy különleges hangszer-mix
Aki rendszeres látogatója a Lehel Film-Színházban rendezett dzsessz és blues koncerteknek már megtapasztalhatta, hogy gyakorta egy hangszer és két jó zenész elegendő ahhoz, hogy remek este kerekedjen. Elég ha csak vissza emlékszünk arra, hogy Sárik Péter egy zongorával és Luiza Zan-nal vagy éppen Berki Tamással micsoda koncertet adott. Vagy december végén a Pribojszki Mátyás - Szász Ferenc és Sonny – Sándor Béla gitár-szájharmonika duó produkált fantasztikus estet.
A Pure Blues sorozat február 13-i programja, ha lehet még a fentieknél is pikánsabbnak ígérkezett, hiszen ezúttal három kiváló zongorista – Ábel Viktor; Kertész Bence és Nemes Csaba – valamit a jászberényi közönség számára szintén nem ismeretlen énekes-szájharmonikás Besenyi Csaba állt össze egy estényi muzsikálásra. Már ősszel sokan várták ezt a különleges kvartettet, azonban akkor nem jött össze a fellépés, viszont szombat este végre sikerült egy színpadra, vagyis inkább dobogóra gyűjteni őket. Bár mindannyian jó ismerik egymást, sőt alkalmanként vannak közös fellépései, de így ebben a felállásban még soha sem koncerteztek. Nem mintha ez ilyen szintű zenészeknél gondot okozna, sőt inkább számukra is egy érdekes lehetőség.
Kicsit tapogatódzóan indult az este, ki-ki megmutatta, mit is tud egyik, vagy másik zenésztársával douóban. De ez nem tartott okáig, hiszen hamar rátaláltak milyen számok ülnek a meglehetősen aktív közönségnél. A szünetre már elég forró volt a hangulat, ami viszont ez után következett azt már inkább hangszeres tüzijátéknak lehet nevezni, mintsem koncertnek… Egymást követték a jobbnál-jobb „párbajok”, improvizációk, így nem csoda, hogy a vége felé közeledve komoly buli hangulat kerekedett, sőt a ráadások olyan jó sikerültek, hogy a közönség alig akarta leengedni a színpadról a muzsikusokat.
Ismét egy klassz kis szombat este volt… azt hiszem megérte kiböjtölni ezt a különleges felállású csapatot, mert azon túl, hogy remekül elszórakoztattak bennünket, igazi örömzenélésnek volt tanúja a szokás szerint szép számú klub közönség.
A hónap végén műfaj-, korosztály- és stílusváltás lesz, hiszen a soron következő vendég a fiatalok körében méltán népszerű HoneyBeast együttes lesz. Addig is néhány kép a galériában a szombat esti koncertről… Katt’ a fotókra.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges