Nem lehet megunni… Csehov-látogatás harmadszor
Múlt csütörtökön ismét régi ismerősöket láthatott viszont a MaloM színház közönsége. Már harmadik alkalommal került bemutatásra Csehov három egyfelvonásosa. Természetesen ezúttal is a beregszászi Illyés Gyula színház előadásában. Ez az egyik legrégebben játszott darabjuk, hiszen ide s tova húsz éve szerepel a repertoárjukban.
Akár csak egy remek film esetében ezúttal is voltak szép számmal a nézők között olyanok, akik a legutóbbi 2014-es előadást is látták, sőt olyanok is, akik már a 2009-es első jászberényi előadáson is ott voltak. Mint egy utólagos beszélgetésből kiderült az ok nagyon egyszerű. Bár a történet ismert, azonban az eddigi két előadás mégis teljesen egyedi volt és nem volt ez másként ezúttal sem. Hiszen a remek színészek – Szűcs Nelli, Varga József; Trill Zsolt; Kacsúr Andrea és Tóth László – garanciát jelentettek arra, hogyan lehet mindig egy-két csavart belevinni a már ismert előadásba. Mit lehet kihozni az éppen aktuális helyszín adta lehetőségekből… mert teljesen "véletlenül" csikordul meg a padló a második részben a monológ során a az "előadó" lába alatt – egyébként valóban véletlen volt a legutóbb és az volt most is, mert az előadás előtt Trill Zsolt próbálta megkeresni azt a jellemző helyet, de nem találta, de ezúttal is remekül működött a "visszhang". Az sem jelentett gondot, hogyan lehet helyet találni az éppen későn érkező nézőknek… Lúka a "szolga" ezt is megoldotta. Szóval ezúttal is volt újdonság, felfedezni való, akárcsak egy újra meg újra elolvasott könyvben, vagy sokadjára végig nézett filmben.
Ha valaki a történetre is kíváncsi lenne az előző előadás tudósításában bővebben olvashat róla. (http://jaszberenyonline.hu/kepriport/egy_visszajaro_vendeg%E2%80%A6_cseh...). Én most eltekintek ennek újbóli részletezésétől. Mondanom sem kell, hogy ezúttal is remek élmény volt fotózni az előadást, hiszen most egészen más helyen tudtam meghúzni magam, ami persze teljesen más képek készítését tette lehetővé. Az eredmény a képekre kattintva ezúttal is a galériában látható.
Nagy valószínűséggel hamarosan ismét találkozhatunk a társulattal, de az még egyenlőre legyen titok, hogy mit hoznak magukkal. Minden esetre az előadás utáni beszélgetés alapján érdemes lesz figyelemmel kísérni a színház program füzetét… mert egy biztos, kár lesz elmulasztani.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges