Malom Film Színház

A hét közepén a függönyrendszer felhelyezésével befejeződött a Lehel mozi nagytermének átalakítása és a színpad, valamint a technika, készen áll a szeptember 25-i megnyitóra. Az intézmény, mely a Malom Film Színház nevet kapta, egyszerre lesz mozi és színjátszóhely. A repertoár, illetve ami belőle már ismeretes, impozáns.

Vászon és színpad - MALOM Film SzínházVászon és színpad - MALOM Film SzínházA színpad engedte lehetőségekig színvonalas nagyszínházi darabok éppúgy helyet kapnak, mint a környékbeli színjátszók előadásai. A távlati terv pedig egy drámapedagógiai gimnáziumi képzés beindítása, neves színházi szakemberek segítségével. Ennek első lépése – még a hivatalos megnyitó előtt - Matuz János dramaturg, gimnazisták számára tartott előadása.
Talán nem érdektelen, ha megemlítjük, hogy a július közepén megítélt 5 millió forintos önkormányzati támogatásból készült berendezés augusztus 20-a után pár nappal már teljes egészében áll. Megy ez, ha akarjuk... és persze ha van, aki szívügyének tekinti, mint dr. Várszegi Tibor, akitől azt is megtudtuk, hogy az évad során a színházi nevelési programokon és a díjtalan rendezvényeken kívül 25 különféle előadást mutatnak be. (Ebből egyetlen egy függ egy pályázat eredményétől.) Az őszi előadások költségeit pályázaton nyert támogatásokból fedezik, míg a tavaszi produkciókat a tervek szerint már az őszi bevételekből állják.

Színházi programok időrendben

Szeptember 17. 15 óra Matuz János, dramaturg középiskolás workshopja.
Szeptember 24. 15 óra A fény ösvényei. Mispál Attila filmje. Filmvetítés után
beszélgetés a rendezővel.
Szeptember 25. 14 óra Vitéz László. Pályi János bábjátéka.
Szeptember 25. 15.30 óra Bolond Falu. Napsugár Gyerekszínpad, Jászfényszaru.
Szeptember 25. 16.30 óra Dinnyék. Fortuna Együttes, Jászfényszaru.
Szeptember 25. 17.30 óra Nagy József kiállításának megnyitója.
Szeptember 25. 18 óra Molnár Ferenc: Olympia. A Debreceni Csokonai
Színház vendégjátéka. A színházat felavatja
Vidnyánszky Attila, a debreceni színház főrendezője.
Október 1. 17 óra Nagy József filmje: Az utolsó tájkép.
Október 8. 10.20 óra Fűzfa Balázs irodalomtörténész multimédiás
irodalomórája.
Október 9. 17 óra Nagy József filmje: Entracte.
Október 16 10.30 és 14.30 órakor Amália. A szombathelyi Mesebolt Bábszínház előadása.
Október 19. 17 óra Nagy József filmje: Kis reggeli zsoltár.
Október 20. 17 óra Nagy József filmje: Woyzeck.
Október 21. 17 óra Nagy József filmje: A filozófusok.
Október 25. 15 óra Hegedűs a háztetőn. A jászapáti színjátszó kör előadása.
November 4. 17 óra Nagy József filmje: Etc. Etc.
November 5. 18 óra Eső. Élő folyóirat-bemutató.
November 6. 18 óra Csehov: Egyfelvonásos komédiák. A beregszászi Illyés
Gyula Nemzeti Színház előadása.
November 20. 19 óra Sztélé. Az Artus Táncszínház előadása.
December 11. 18 óra Bill a mennybe megy. A Pont Műhely előadása.
December 16. 18 óra 17. Sue Ott Rowlands, Ivica Ico Bukvic és Várszegi
Tibor előadása.
December 17. 17 óra Fehérlófia. Szántai Lajos történész előadása.
December 17. 19 óra Sose Sára. Berecz András önálló estje.
December 18. 18 óra Fehérlófia. Mezei Szilárd Trió koncertje
lemezfelvétellel.

A műsorfüzet szerkesztésének lezárásáig ennyi programot lehetett egyeztetni. Az egyeztetések folyamatosan zajlanak. A pontos időpontokat honlapunk hamarosan közli, de megtalálhatók lesznek a helyi nyomtatott sajtóban is.