I.Jászberényi Táncpanoráma – Második felvonás: Karma, az élet játéka

Míg pénteken egy kiránduláson vehettek részt a nézők, a valóság és a mese határán, addig a szombat késő délutáni előadást egy ősi indiai játék a Kígyók és létrák ihlette. És ezúttal debütált a Jászkürt fogadó átalakított belső udvara, mint színtér, igaz, hogy még csak nézőtéri funkcióban. A társasjáték, maga az élet, amelynek bemutatására indiai tánc elemekre épülő remek koreográfia hivatott amit Somi Panni keze nyomán a Sivasakti Klánanda társulatra vitt színre.

A „játékmester” gondosan kiválasztja a játék két résztvevőjét, aki egy kis előkészület után nekivágnak a pályának. A dobó kocka kénye-kedve szerint lépegetnek előre és kapják a hol kellemesebb, hol pedig embert próbáló feladatokat. Alapszabály, hogy a játékot végig kell játszani, nem lehet megfutamodni, nem lehet feladni… akár az életet. Vannak akadályok, amelyeken sikerül könnyedén túllépni, sőt a létra segítségével hatalmas előnyre szert tenni vetélytárs előtt, és vannak nehézségek, amelyek újból és újból előkerülnek és ismételten meg kell küzdeni velük, mindaddig míg végleg sikerül legyűrni azokat. Az hogy miért mindig a hármas kerül a dobókocka tetejére, nincs ok nélkül, hiszen ez alapján kerülnek a játékosok elé a kihívások, és ha megoldották jöhet az újabb "hármas" és annak következménye. Mert hát a való életben sincs semmi ok nélkül és minden következménynek valami oka van. Az a misztikus hármas hol ok, hol pedig okozat. Természetesen mindkét játékos végig ér a pályán és mindkettő győztes, mert sikerült leküzdeniük az igazi ellenfelet a pályát.

Ezt a kedves, néhol mulatságos, néhol, kesernyés játékot mesterien kidolgozott mozdulatokkal adták elő a táncosok, ki-ki szerepének megfelelően. A közönség pedig testközelből megcsodálhatta az indiai tánc kifinomultságát. a mozdulatok finomságát, harmóniáját. Bizton állíthatom örömünket leltük benne.

Természetesen fotózni is remek szórakozás volt, az eredmény a galériában…Katt’ a képre…