Közélet

Végszó

Pont került – ha nem is az i-re, hanem a Jászberényi Beszállítói Tudásközpont történetének végére. Szerdán délben Dr. Gedei József, Jászberény polgármestere ismertette a sajtó képviselőivel azt a levelet, melyben Varga István Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Miniszter, a kiemelt projekt akciótervi nevesítésének visszavonásáról értesítette. Magyarul ez annyit tesz, ezentúl nem áll rendelkezésre az a 1.931.910.000,- Ft, mellyel a kormány támogatta a project megvalósulását. >

Lakossági fórum

Szeptember 14.-én hétfőn, 17 órai kezdettel, a Magyarok Szövetsége lakossági fórumot tart a Jászberényi Civil Házban (Jászberény, Kossuth U. 58).

Posta: nyitás előtt

A magyar nyelv zsenialitásának köszönhetően, a fenti cím szó szerint és áttételesen is olvasható. Mindjárt kiderül, hogy miért. >

Példamutató a két város kapcsolata

A testvérvárosi kapcsolatrendszeren belül Conselvével a legintenzívebb Jászberény kapcsolata – kezdte Dr. Gedei József polgármester azt a sajtótájékoztatót, melyet az alkalomból hívtak össze, hogy a város nyolc fős hivatalos küldöttsége, az olasz fél meghívásának eleget téve, immár tizenkilencedik alkalommal vett részt a conselvei Sant’ Agostino ünnepségsorozaton. >

Zöld út a projecteknek

Az elmúlt napokban egyszerre két pályázat is a megvalósítás szakaszába lépett azzal, hogy Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke és az illetékes közreműködő szervezetek képviselői aláírták a "Jászkun kapitányok nyomában" című turisztikai, és a "Zounok" elnevezésű könyvtárfejlesztési projektek támogatási szerződését. >

Az Önök véleményét várják

Tisztelt Jászberényiek!

A 2009. augusztus 17-én tartott egyeztetésen megbeszéltek szerint, az alábbi elérhetőségen keresztül megtekinthetik Jászberény Szabályozási Tervének munkaközi állapotát:

Szabályozási terv

Jelmagyarázat

A terv még nem teljes, kérek mindenkit, hogy a tanulmányozása után 20 napon belül tegye meg észrevételeit, lehetőleg elektronikusan, a következő címre:

alvari.csaba@jaszbereny.hu

Alvári Csaba
főépítész

Betáblázva

Nem mindig kell százmilliós beruházás ahhoz, hogy Jászberény életét egy picit jobbá tegyük. Apróbb esetekben is fontos, hogy figyeljünk a városra, márpedig az új utcanévtáblák kihelyezése látványában, hasznosságában egyaránt hozzájárul a város fejlődéséhez – mondta Juhász Dániel alpolgármester azon sajtótájékoztatón, melyet az alkalomból hívtak össze, hogy ma kezdték el kihelyezni a városban az új, egységesített utcanévtáblákat. (Képriportunk a cikk végén...) >

„Magyarnak lenni büszke gyönyörűség!”

Az ország legnagyobb szabadtéri rendezvényére a Magyarok Országos Gyűlésére kapott meghívót Jászberény város elöljárósága a Városházán. Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy vihessem városunk zászlaját és képviseljem településünket a Kunszentmiklós mellett Bösztörpusztán, augusztus 21.-22.-23.-án megtartott rendezvényen. E találkozó célja , hogy egybegyüjtse a pártoskodás nélkül nemzetben gondolkodó magyar közösségeket és elegendő erőt adjon a résztvevőknek a további tettek megvalósításához. >

Pörkölt, rétes, nótaszó - ünnepeltek a gazdák

Augusztus 20-án tartotta immár hagyományos ünnepi taggyűlését a Jászberényi Gazdák és Polgárok Köre. Az 1993-ban 31 fővel alakult, napjainkra azonban már közel 150 tagot számláló szervezet vendége ez alkalomból Oberczán Ferenc, a MAGOSZ főtitkára volt. A családias hangulatú, vidám nótázásba torkolló rendezvényen mintegy százan ünnepeltek együtt. >

Képviselő-testületi ülés

Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. augusztus 26-án (szerdán) 15.00 órai kezdettel tartja következő soros ülését. A Napirendi javaslat szerint beszámolók, tájékoztatók hangzanak el a Környezetvédelmi Programban foglaltak időarányos végrehajtásáról, Jászberény Város Főépítészének tevékenységéről, az önkormányzat tulajdonában álló lakások hasznosításáról, az Egyesített Szociális Intézmény, valamint Jászberény Város Idősek Otthona tevékenységéről. >

Felszentelték a megújult Rácz keresztet

A Rácz Imre és neje, Csikó Erzsébet által 1909-ben állított kereszt felújítás utáni újraszentelésére került sor csütörtökön délben a Rác utcában. A Szabó kőszobrász-família által felújított műemlék környezete is megújult a Berénykom Kft. jóvoltából. A járda új, a kerítés az eredeti állapot szerint lett helyreállítva.Képek a Galériában! >

Szent királyunk és legszentebb táplálékunk előtt tisztelegtünk

Szent István királyunk nagyságáról, életének, uralkodásának máig érvényes üzenetéről beszélt többek között mai prédikációjában Dr. Medvegy János apátplébános a főtemplomot megtöltő hívek előtt. Az apát úr által celebrált szentmisével vette kezdetét Jászberény város ünnepség sorozata, mellyel államalapító szent királyunk, valamint legszentebb táplálékunk előtt tisztelegtünk, s mely a Városháza előtti megemlékezéssel folytatódott.Képek a Galériában! >

Tartalom átvétel