Közélet

Rendőröket jutalmaztak

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Simon Tamás rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, augusztus 20-a alkalmából dicséretben és jutalomban részesítette eredményes munkája elismeréseként Halmai Ferenc rendőr alezredest, a Jászberényi Rendőrkapitányság vezetőjét. >

Elismerés

Kedden, a szolnoki Megyeházán tartott ünnepi közgyűlés keretén belül került sor azoknak a díjaknak, elismeréseknek az átadására, melyeket eddigi eredményes, sokoldalú tevékenységükért vehettek át a jutalmazottak Fejér Andortól, a megyei közgyűlés elnökétől. Ez alkalomból Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díjban részesült Dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvezető elnöke, Kasza Lajos a jászberényi Jász-Plasztik Kft. ügyvezető igazgatója pedig Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdasági díjat vehetett át.

Magyarok Országos Gyűlése

A Magyarok Szövetsége 2009 augusztus 21 és 23 között Kunszentmiklós-Bösztörpusztán rendezi meg az ország valaha volt legnagyobb társadalmi, kulturális, hagyományőrző rendezvényét és magyar termékek vásárát, társadalmi összefogásból, mindenféle állami és uniós támogatás nélkül, pusztán adományokból, felajánlásokból és az egyetértő emberek és civil szervezetek önzetlen munkájából. >

Mikor a fagylalt visszanyal…

Nem tervezte ugyan, hogy nyáron találkozik még a sajtó képviselőivel, de Balogh képviselőtársa múlt heti sajtótájékoztatója kényszerű magyarázkodásra készteti, még ha nincs is semmi oka ilyesmire. Ugyanakkor nem teheti meg, hogy szó nélkül hagyja az elhangzott állításokat – mondta Tamás Zoltán képviselő, a Városfejlesztési bizottság elnöke a ma délelőtti sajtótájékoztatója elején. Az elnök úr felkészülten érkezett, több mint három oldalas - az elfoglaltsága miatt távollévő Juhász Dániellel közösen készített - anyagot adott át az újságíróknak. Amikor a fagylalt visszanyal – szól az írás címe, melyben a szerzők sorba veszik, s cáfolják a múlt héten elhangzott állításokat. >

Rendezni végre közös dolgainkat…

Egy városatyát a nyár heve sem akadályozhatja meg abban, hogy szívén viselje települése sorsát. Balogh Béla a helyi szocialisták vezetője csütörtökön, a sajtó nyilvánossága előtt beszélt azokról a kérdésekről, melyek rövidebb-hosszabb idő óta foglalkoztatják őt és társait, s melyekben a mai napig nem látnak tisztán. Nemcsak Balogh képviselő úr érezte fontosnak mondanivalóját, de a városi lap is így gondolhatta, hiszen – az önkormányzat egy-két ülését leszámítva - első esetben jelent meg helyi eseményen a több hónapja kinevezett főszerkesztő, kinek így alkalma volt bemutatkozni az újságíró kollégáknak is. >

Porciunkula

Próbára tette az embereket az idei Porciunkulai búcsú a Ferencesek temploma előtti Barát páston. A templomkert fala, illetve a cukorka- és szentképárusok karéjában elhelyezkedő hívek csendes mozgással, átrendeződéssel követték a fák fölött vonuló nap által vetett árnyékot.Képek a Galériában! >

Rendkívüli testületi ülés

Jászberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. július 30-án (csütörtökön) 15.00 órai kezdettel rendkívüli ülést tart. A napirendi javaslat szerint a testület dönt az ÉAOP-2009. 3.1.3/A kódszámú Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése című pályázat benyújtásáról, és a szükséges önerő biztosításáról, a Jászsági Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társuláshoz való csatlakozásról, a Jászkun huszárok kegyeleti emlékhelyének kialakításához adandó támogatás biztosításáról, valamint a tervek szerint pénzeszköz átadási megállapodásról is tárgyalnak. Végül zárt ülésen hangzik el majd javaslat, az augusztus 20-i városi ünnepség szónokának személyére. Az ülés (nagy része) nyilvános, a kíváncsi lakosságot nagy szeretettel várják.

Oszétiai útibeszámoló

Észak-oszétiai útjáról tart két helyszínen előadást dr. Dobos László, a Jászok Egyesülete ügyvivője. A jászok legközelebb rokonainál tett látogatás tapasztalatait először 2009. július 27-én, hétfőn, 14,30 órakor Jászapátin, a Városi Könyvtárban hallhatják az érdeklődők. Ezt követően, 17,00 órától Jászberényben, a Szent István Házban (Szentháromság tér 3.) ismerkedhetünk meg e félmilliós nemzet múltjával és jelenével. A belépés mindkét találkozóra ingyenes.

A véres sortűz és az Élet fája

Igaz-e, hogy mi magyarok nem tudunk soha összefogni? Lehet-e ma olyan közös célt találni, melyért minden magyar település egyformán kiáll? – ezeket a kérdéseket tették fel maguknak az Életfa a Kárpát medencében mozgalom létrehozói, akik többek között arra szövetkeztek, hogy minden magyar településről összegyűjtenek egy-egy marék földet. Ezeket egyesítik, majd mindenkinek visszajuttatnak belőle egy kicsit, arra kérve a településeket, hogy jelképesen ebbe a földbe ültessenek el egy nagylevelű hársfát, az Élet fáját - szimbolizálva, hogy újra lehet gyógyír Magyarország bajaira. >

Új utakon jár a város

És ez nemcsak szó szerint az utcákra, de a kultúrára és az egészségügyre is igaz – szűrtük le a lényeget azon a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón, ahol Juhász Dániel alpolgármester és Tamás Zoltán a Városfejlesztési bizottság elnöke várta a sajtó munkatársait. Az újságíróknak a jászberényi színházi élet pezsgéséről, a kórház fejlesztési terveiről, a kerékpárutak, buszöblök és különféle útépítések pályázati- és kivitelezési szakaszainak pillanatnyi állásáról számoltak be a képviselők. No és a Jászkürt-saga újabb fejezete is elhangzott, ezt azonban most nem részleteznénk, hisz ez a szép téma későbbiekben egy önálló fejezetet is megér, ám ebben a menüsorban még nem jutottunk el a desszertig, maximum a főzelékig, abba viszont mindenki belepiszkít, ahol tud. Pedig valakinek a végén le kell majd nyelnie. >

Kinevezték Jászberény rendőrkapitányát

Ma délelőtt ünnepélyes állománygyűlést tartottak a Jászberényi Rendőrkapitányság dísztermében, melyen részt vett Dr. Simon Tamás rendőr dandártábornok, Jász-Nagykun-Szolnok megye rendőrfőkapitánya, több jászsági település polgármestere, valamint a Jászberényi Rendőrkapitányság személyi állománya. >

Primadonnák, bonvivánok

Hogy mi milyen hülyék vagyunk, istenem… - jött ki fejét fogva az egyik képviselő a pénteki képviselő-testületi ülés utolsó – zárt ülésen tárgyalt – napirendi pontja után a teremből. Több baloldali képviselő is értetlenkedve és morogva hagyta el a Városházát, ám az eskü kötelez, így semmit nem mondtak arról, mi játszódott le az egyik intézmény vezetőjének lemondása miatt szükségessé váló igazgatói megbízás körüli, zárt ajtók mögött lezajló vita során. >

Tartalom átvétel