Posta: nyitás előtt

A magyar nyelv zsenialitásának köszönhetően, a fenti cím szó szerint és áttételesen is olvasható. Mindjárt kiderül, hogy miért.

Mikor híre ment, hogy a posta ügyfélterét felújítják, nem értettem, miért is, hiszen most, nemrégen tették azt meg. De aztán Bódis Béla, a hivatal vezetője emlékeztetett, hogy annak bizony már jó tíz éve. Hogy repül az idő…

A fal hamarosan eltűnik - Az ügyfeleké a térA fal hamarosan eltűnik - Az ügyfeleké a térMost sem annyira a berendezés fizikai állapotának a romlása miatt történik az átépítés (azokat jórészét nem cserélik le, csak átalakítják, felújítják) inkább az ügyfelek felé történő nyitás az ok. Ez a nyitás pedig valóban szó szerinti, hiszen az eddigi kisablakos ügyfélállások oly módon korszerűsödnek, hogy teljesen nyitott pult mögött várják majd a postás hölgyek a betérőket.

Sokkal közvetlenebb lesz így a viszony a szolgáltatásainkat igénybe vevőkkel – mondja Bódis Béla. Ez a fajta változás mindkét fél érdeke, hiszen az ügyfeleknek is kényelmesebbé válik a küldemények feladása, a szolgáltatások igénybevétele, másrészt a Posta a saját bevételéből él, tehát minél szorosabb kapcsolatot próbál kialakítani a pultnál sorban állókkal. Egy kis ablak mögül sokkal nehezebb szolgáltatásokat értékesíteni, mint egy korszerű, nyitott kiszolgáló helyen - ezt vallja a Magyar Posta és ezért is építi át sorra a hivatalait. A változások pedig a tervek szerint mind az ügyfelek érdekeit szolgálják majd. Például - ha még nem is rögtön a szeptember 17-i nyitás után, de - hamarosan azt is tapasztalhatják a jászberényiek, hogy működésbe lép egy ügyfélhívó rendszer, mellyel sorszámok segítségével irányítanak majd mindenkit a megfelelő pulthoz.

Posta-shop - Kinőtték magukatPosta-shop - Kinőtték magukatA változásnak szintén egy – már látható – eleme, hogy a bejárattól elköltözött a postai termékeket, újságokat árusító fülke, és az ügyféltér végén, nagyobb területen, afféle kis shop-ként várja a vásárlókat. Erre is az igények megnövekedése miatt volt szükség, mint ahogy a Posta minden felmerülő igénynek próbál eleget tenni.

A változásokat remélhetőleg hamar megszokja a lakosság, és az emberek értékelik majd ezeket a fejlesztéseket, melyek mind az ő érdeküket szolgálják. Idén az 1-es hivatal átalakítása, festése mellett, jutott pénz a 2-es Posta kifestésére is. A jelenlegi tapasztalatok szerint ez a két szolgáltatási hely egyelőre elég a lakosság ellátására, ám ha a helyzet úgy hozza, hogy a Szatmári lakótelep teljesen benépesül, akkor megvizsgálják majd azt a kérdést is, hogy oda érdemes lesz-e telepíteni egy újabb hivatalt.

Szót ejtettünk a postaládákról is, melyeket egy előírás szerint úgy kell telepíteni, hogy egy kilométeren belül mindenkinek az útjába essenek. Nemrég újították fel ezeket is, mégpedig úgy, hogy az A/4-es méretű küldeményeket is minden gond nélkül beléjük lehessen helyezni. Postaládákra ma is van igény – mondja Bódis Béla - bár a levelezések – főleg a magánlevelek- száma, az e-mail korában vissza is esett.

Az üvegfalak leomlanak - A nyitáson a sorAz üvegfalak leomlanak - A nyitáson a sorA Posta különben minden területen igyekszik az ügyfelek felé nyitni. Jászberényben 60 dolgozó próbál megfelelni a mindennapi kihívásoknak, melyeket az átlag 1300 fős napi ügyfélforgalom, illetve a város területén elvégzendő munka diktál. Jászberény mellett a Jászsági postahivatalok munkaügyi része is jászberényi irányítás alá esik. Szerencsére mára összeállt itt egy olyan csapat, mely alig-alig változik, köszönhetően annak is, hogy kiszámíthatóságával a Magyar Posta megbízható munkáltatónak számít.

Azon pedig, hogy az ügyfeleknek továbbra is megbízható szolgáltató maradjon, folyamatosan dolgoznak a munkatársak. Remélhetőleg a bő egy hónapos felújítás után ezt tapasztalhatjuk is.
Tehát nyitás: szeptember 17-én