Folkszombat Jászberényben

Olyan összetett programsorozatnak lesz otthona a jászberényi mozi épülete, március 17-én szombaton, nemzeti ünnepünk alkalmából, melynek részei, ha mindenre kiterjedő figyelemmel szeretnénk leírni, nagyon sok helyet igényelne. Így a szervezők nevében Kocsán László az elkövetkező négy héten, négy részre bontva mutatja be olvasóinknak,a programokat. A program szervezője a Jászkerület Nonprofit Kft. és a jászberényi székhelyű Országos Néptánc Baráti Kör Egyesület.

*****

2012. március 17. 12.30 – 12-45

Gyimesi tájakon – Mucsi Gyula fotókiállítása

Köszöntőt mond Szalai György fotóművész

Mucsi Gyula barátomat sokaknak nem kell bemutatnom. Ismerik őt emberségéről, karitatív tevékenységéből fakadóan egyaránt. Önvallomásából idézek: „Jászberényben születtem 1962-ben. Iskoláim nagy részét a szülővárosomban végeztem. Éltem és dolgoztam Besenyszögtől Budapestig, zenésztől bankárig. Kezdetekben a fotózás pusztán egy esemény archiválása volt számomra. Később a pillanat varázsa egyre jobban megfogott. Tudatosan kerestem ezeket a pillanatokat, és próbáltam a fotó által közvetíteni másoknak is ezeket. Arra törekszem, hogy a képeim átadják az általuk megörökített pillanatok érzését. Próbálom az élet minden érzését megfogni, a vidámságtól a komor elmúlásig. Ez életet próbálom elhozni... képekben."

A Gyimesek szépsége sokakat, sokszor, újra és újra elvarázsol, s a rajongás a táj, az emberek jó értelemben vett egyszerűsége, kedvessége iránt generációkról-generációkra öröklődik. Minden pillanatban ott érezhetjük magunkat együtt a fotóssal, s átélhetjük mindazt, amit a képeken láthatunk. Mi is részesei vagyunk az útnak, mezőnek, jó ismerősei, barátai a képen szereplőknek. Nekünk, a kiállítás nézői számara pedig ez a legfontosabb. A művész számára pedig megtiszteltetés, ha a megnyitón minél több érdeklődő, barátok, ismerősök teszik tiszteletüket.

A kiállítás invitálómat Széman Richárd fotográfus gondolataival zárom:„A fény rajzolta kép mindig dokumentum. Az események, a tájak, házak, terek arca, a portrék, látszólag a legegyszerűbb mindennapi dolgok, mind az idő mozaikkockái. Nyílik a zár, rávillan a sötét doboz mélyére, és az itt lét illanó pillanatokba sűrűsödött képét egy barnuló papírra mentjük, ami szintén elporlad egykor, de legalább elodázzuk az elkerülhetetlent.”

13.00 – 15.00 Táncra-Talpra magyar…

Jászsági Ifjúsági Néptánctalálkozó

Köszöntőt mond: Dr. Szabó Tamás polgármester

Mint azt a cím is mutatja, Nemzeti Ünnepünk alakalmából kerül megrendezésre a találkozó. Tisztelgés ez részünkről a 1848-49-es szabadságharc ifjú katonái, hősei előtt.

A jászberényi mozi épülete már szombat délelőtt élettel lesz teli. Érkeznek az együttesek az I. Jászsági Ifjúsági Néptánctalálkozóra. Kell, hogy délelőtt jöjjenek, hisz próbálnak a színpadon a találkozó hivatalos zenekara, a turai Zagyva Banda közreműködésével. Másrészről be kell állítani a tereket, meg kell ismerni mindenkinek a színház auráját. Érkeznek csoportok Jászkisérről, Jászapátiról, Jászszentandrásról, Kecskemétről, lehet, hogy Szolnokról, és természetesen képviseli magát a Jászság Népi Együttes ifjúsági táncosai révén. A bemutatóra ellátogatók gyönyörű koreográfiákat láthatnak tőlük a magyar nyelvterület egészéről.

Elsősorban teret szeretnénk adni a jászsági ifjúsági táncosoknak, valamint a hozzánk érkező fiatal táncosoknak az egymás előtti bemutatkozásra, ismerkedésre. Olyan szakmai fórumot szeretnénk megvalósítani, az adott lehetőséghez mérten színházi körülmények között, mely a szakmaiságon felül megmutatja mindenkinek, hogy a néptánc fontos szórakozási formát jelent nagyon sok fiatal számára a Jászságban és azon kívül egyaránt. Bízunk benne, hogy lelkileg megerősödnek a programban részt vevő fiatalok, hisz érezni fogják, hogy a hagyományőrzés nem öncélú, hanem olyan közösségi forma, melyet majdan nekik is tovább kell adniuk, őrizve kultúránkat.

A műsort a táncegyüttes vezetők számára kerekasztal beszélgetés követi, a színpadon látottakról. A beszélgetés levezető elnöke a tánchagyományok, a táncos szakma méltán elismert „öregje”, Dr. Felföldi László (http://laszlof.atw.hu) a Magyar Tudományos akadémia Zenetudományi Intézetének Osztályvezetője.

Hogy minden évben megrendezésre kerülő hagyomány lesz-e a találkozóból? Az alapokat lerakjuk, de ezt most még nem lehet tudni.

A jövő héten a következő, II. részben kerül bemutatásra a „A jászsági bíró udvarába…” című új, önálló műsor. Ebben a műsorban a Jászberényi Hagyományőrző Együttes táncosainak gondolatai hangzanak el a hagyományőrzés fontosságáról, kötődésükről, a Jászságról. Az ő szívből jövő gondolataikkal zárom a Folkszombat első két programjának bemutató írását:

„Jászságban, Jászberényben születtem 1973-ban. Éppen ezért úgy gondolom ezt a kultúrát kell megőrizni mind a magam, mind a családom számára, ugyanúgy ahogy ezt elődeink megőrizték nekünk. Volt szerencsém kapni nagyszüleimtől egy pár csizmát, melyben a mai napig táncolok. Úgy kell táncolni a jászsági táncokat, hogy ez örömet okozzon annak aki nézi, és annak is aki táncolja. Ez egy hagyaték a jövő számára. Büszkeséggel tölt el, hogy folytatjuk ezt az örökséget.” (Hlavacska Adrián)

„Gyermekkoromban engem az öreg házak fogtak meg. Minden öreg házba szerettem volna bemenni. Az illatok az ízek a szomszéd néni rétese nagyon sokat jelentettek. Szerettem a kukoricafosztást, gyermekként bebújtunk a csuhéba s ott hallgattuk mit mondanak az idősek. Szerettem öreg emberekkel beszélni, érdekelt amit meséltek az ő fiatalkori világukról. Ez is közrejátszott abban, hogy eljutottam a hagyományőrző együttesbe. Nagyon szeretem a jászsági táncokat táncolni, a jász viseletet hordani. Szerintem a legelső tánc, amit meg kell itt a gyermekeknek tanulni, az a jászsági tánc.” (Jánosi Irén)