Egy húron pendülve

Teltház, vastaps… - minden megvolt, amitől egy előadó boldog. Persze ez a Kocsán Laci telhetetlen ember, így a Táncra, talpra magyar című táncgála után még jó párszor megkérdezte, hogy milyen volt, hogy tetszett? Hát mit mondhattam volna neki… - egyrészt érzékeny a lelke, másrészt minden helyes válasz után kaptam egy Jégert… Ettől függetlenül valóban jó volt az a délután. Mert mindig jó látni, ahogy a tánc összehozza az embereket, a generációkat. Boldog, aki a színpadon áll – helyesebben nem áll, hanem táncol - és boldog az is, aki csak nézi. Egy húron pendülnek ilyenkor a lelkek, s ha így van, abból harmónia születik. >

Nem tréfadolog!!!

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint, a 2012. március 11-én érvénybe lépett országos tűzgyújtási tilalom elrendelése ellenére megyénkben ugrásszerűen megnövekedett a szabadtéri tűzesetek száma. >

A szomszédvár ellen kezdenek a Rozsomákok

A Jászberény Wolverines ismét hazai pályán nyitja meg az amerikai futball bajnokság 2012-es idényét. Ezúttal az ellenfél a szomszéd "vár" csapata, a Szolnok Soldiers lesz, akikkel hivatalos mérkőzésen még nem találkozott a jászberényi gárda. A mérkőzés pikantériáját adja az is, hogy a két csapat juniorjai a 2009-es és 2011-es évben vállvetve küzdöttek egymás oldalán, míg most farkasszemet kell,hogy nézzenek... >

Mélybe ásva

Megdöbbentett… - röviden így összegezte véleményét Baráth László azzal kapcsolatban, ahogy Szabó Tamás polgármester reagált a csapadékvíz csatorna kivitelezésével kapcsolatosan a képviselő által februárban megfogalmazott interpellációra. Aztán - már kicsit hosszabban - úgy fogalmazott: vajon Jászberény város vezetése kinek vagy kiknek az érdekeit képviseli? Mivel mindkét fél élt a sajtó nyilvánosságával és bepillantást engedett a levélváltásba, így stílszerűen fogalmazva úgyis mondhatjuk: nézzük, mi folyik itt. >

Tavaszi szél

Ez bizony már valódi tavaszi hétvége volt, az pedig csak hab a tortán, hogy a szokásosnál hosszabbra nyúlt. A cikk címe eleve hibás, hiszen inkább a napfény uralkodott a négy nap alatt, így maximum a forradalom szelét emlegethetjük, mely egykor végigsöpört Európán, alkalmat teremtve arra, hogy az ünnep ürügyén – most épp 164 év távlatából - változatos, színes programokkal emlékezzünk meg őseinkről, hőseinkről. Ráadásul a cserkészek is ezidőtájt ünnepelik megalakulásuk századik évfordulóját, szombaton pedig a Lehel filmszínház kínált változatos kulturális menüt. Szóval, aki nem csábult el valamiféle wellness hétvégére és a városban maradt, nem unatkozott… >

Jobbik: Csak a földdel együtt tarthatjuk meg önrendelkezésünket

Adósak vagyunk Budai Lóránt önkormányzati képviselő aktuális képviselői beszámolójának összefoglalójával, melyre szokás szerint egy lakossági fórum keretében került sor. A Jobbik helyi képviselője ezúttal Hegedűsné Kovács Enikőt (országgyűlési képviselőt, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság tagját) hívta meg, hogy azért bepillanthassunk az országos politika útvesztőibe is. >

Matyi búcsúzik Jászberénytől...

Mindenki Matyiként ismerte meg a Jászberénjyi Állatkertben három hete született kis oroszlánt, aki hamar a látogatók kedvence lett. Mint születésekor is jelezték, Matyi nem maradhat felnőtt koráig Jászberényben. A napokban azonban felgyorsultak az események, a tervezettnél hamarabb sikerült új otthont találni a fiatal nagymacskának. >

Marosszentgyörgy a következő testvértelepülés

A jászberényi képviselő-testület a kölcsönös partneri szándékok deklarálását követően szerdai ülésén felhatalmazta Szabó Tamás polgármestert a Marosszentgyörgy (Románia) községgel kötendő testvértelepülési megállapodás aláírására. Az idén 800 éves Marosszentgyörgy és Jászberény között a kapcsolat a két település kulturális kapcsolataiból fakadóan, civil kezdeményezésre jött létre... >