Tiszafüred ellen javítottak …
A múlt heti hazai vesztes NB I-es pingpong meccs után, (H Generál – Szeged 8-10) Báthory Attila valahogy így fejezte be a vele készült rádió interjút, hogy ….”nem tehetünk egyebet meg kell vernünk Tiszafüredet jövő szombaton!” Nos, Attila tartotta szavát remekül játszott, természetesen segítettek csapattársai is, így meg lett a várva várt győzelem:
JSE H Generál – Tiszafüred 10-8
Nem kezdődött jól számunkra a rangadó, hiszen a vendégek mindkét páros meccset megnyerték és elhúztak, 0-2. Az egyéni küzdelmek során aztán araszoltunk hozzájuk 3-4, majd kiegyenlítettek Szelei Szabolcsék, 5-5. Ezután nyertek a fiúk gyorsan két meccset és máris 7-5 ide. Ettől magabiztosak lettek a H Generál játékosai és már nem engedtek a 21- ből, azaz 10-8-ra megnyerték a megyei rangadót. A fürediek csapatát erősítette Nagy Balázs is, aki a magyar női válogatott edzője is volt, szerencsére Ő sem tudott szombaton délután „csodát” tenni, a Klapka György tanintézmény tornatermében, hiszen két meccset nyert.
A mienk közül – mint a bevezetőben is említettem – ismét remekül játszott Báthory, aki mind a négy egyéni meccsét megnyerte. Csatlakozott hozzá Horváth Feri is, szintén négy nyert mérkőzéssel, Szelei Szabolcs neve mellé pedig két győzelem került ezúttal, és így alakult ki a 10-8-as hazai siker. Jövő szombaton Apagyra utazik a társaság, ahová Kalla Tibor csapatvezető szerint – felbátorodva a Füred elleni győzelemmel – nyerni mennek.
Remélhetőleg nem kiabáljuk el…..
- A hozzászóláshoz belépés szükséges