Megtört a jég, győzött a H-Generál
Az asztalitenisz NB I. Keleti csoportjában, a 8. fordulón vannak túl a csapatok, ahol megtört a jég, azaz megszerezte első győzelmét a jászberényi gárda.
A nyár végén teljesen átalakult H Generál pingpong csapata mindeddig nem örvendeztette meg szurkolóit, hiszen több vereség mellett, csak egy döntetlen eredmény szerepelt a nevük mellet. Most kijött a lépés a fiúknak és a „kiesési rangadón” (de furcsa is ezt leírni a H-Generál esetében) begyűjtötték a győztesnek járó két pontot:
JSE H-Generál - Szentkirályi Szőnyeg SE 13-5
A H-Generál pontszerzői: Nagy Balázs 4, Krebsz Zoltán 3, Bereczki Zsolt 2. Ferencz Viktor 2, és a Nagy B. - Ferencz V. ill. a Krebsz Z. - Bereczki Zs. páros.
Ez a győzelem remélhetőleg visszahozta a hitét, önbizalmát a csapat tagjainak, hiszen eddig jó néhányszor úgy „ment el” a mérkőzés, hogy a döntő szettekben (2-2-nél) az ellenfél kerekedett felül.
Még egy forduló van hátra az őszi idényből, amit december 4.-én játszanak majd Szegeden az ATSK ellen, akik a listavezető Jászkun Volántól szenvedtek 15-3 –as vereséget a hétvégén.
Majd következik a téli szünet és remélhetőleg az ÚJÉV –ben, feljebb tornázzák magukat a táblázaton, most még sajnos csak a szentkirályi gárdát előzik meg.
- A hozzászóláshoz belépés szükséges