Arany helyett ezüst
Az asztalitenisz NB I Keleti csoportjában – a sokáig élen álló - H Generál Jászberény ezüstérmet szerzett, miután vereséget szenvedett az UNIVER Kecskemét csapatától.
Ez a vereség nem éppen sportszerű körülmények között következett be, hiszen a vendégek látván hogy kiesésre állnak, gyorsan beállították a magyar női és férfi válogatott szövetségi kapitányát, azaz Harczi Zsoltot és Téglás Pétert. Persze tehették, mert náluk vannak leigazolva csak a dolog pikantériája, hogy most először álltak asztalok mellé a tavaszi menetelés során. Ami a két játékos részéről teljesen természetes, hiszen Ők tették a dolgukat játszottak, viszont az UNIVER vezetése „levizsgázott” sportszerűségből.
Nehezítette még a berényi fiúk helyzetét az is, hogy Harasztovics László nem tudott csapata rendelkezésére állni, külföldi munkája miatt. Ennek ellenére a meccs nem kezdődött rosszul, hiszen a párosak után 1-1 –re állt a találkozó. Majd fej-fej mellett haladtak a csapatok 5-5-ig. Sőt 6-5-re is a H Generál vezetett, ám itt megtorpantak a fiúk. Becsülettel harcoltak ugyan, de Harcziékkal nem bírtak és vereséget szenvedtek:
H-Generál Jászberény – UNIVER Kecskemét 6-12
A H-Generál pontjait: Nagy Balázs 2, Bartus Csaba 2, Nagy Sándor 1 és a Nagy B. – Bartus páros szerezték.
A bajnokságot a Keleti csoportban Nyírbátor nyerte, 2. H-Generál Jászberény, 3. pedig Szeged együttese lett
Fotók: Szalai György
- A hozzászóláshoz belépés szükséges